Dédapa szeme - Barepaposqi jak

Dédapa szeme - Barepaposqi jak

  

Írta: Ruzdija Russo Sejdovic/ magyarra fordította: Pató Selam

  

Amikor az ember nem beszél arról, ami történt vele, akkor az talán újra megtörténik. Ha egy szép eseményről van szó, üdvös lehet. De ha förtelmes és igazságtalan ami történt, csak megsokszorozza az ember gyötrelmét, nő fájdalma és nyomorúsága, elmélyül tragédiája. Minél tovább nem beszél róla, annál tovább fokozza a szenvedést, vonja gyászba az életét. S ahogy a gyötrelem felőrli őt, a szerencsétlenség rút markaival megragadott ember kezdi úgy érezni, hogy valamiféle árnyak követik őt. S ezek sírásra késztetik, megváltóra van szüksége, eseng a szabadulás után.

Az ember, vagy a közössége.

1.

Közel a vinerplatzi kereszteződéshez Kölnben, a nagy épület kapuja előtt, a járdán emelkedik egy bronz emlékmű. Rajta egy cipő, felületén név látszik: Max. A név alatt a születési dátum és a nap, amikor viselőjét deportálták a koncentrációs táborba, a halálának dátuma.

Max abban a házban lakott, ami előtt a bronz emlékmű emelkedik.

Megölték, mert Roma volt, Szintó, Cigány vagy Zsidó, s ez minden, amit az ember tudhat, mikor cipőjével a bronz emlékműre lép. Néhányan úgy is vélhetik, Max volt az építész, vagy hogy ezt a házat ő építette, vagy tulajdonosa volt annak a gyárnak, amely betonozta-kövezte ezt a járdát.

Amikor Max kertje mellett haladok, lábaim remegnek, és merev tekintettel járok mint a vak. Valamilyen fagyos fuvallat ragad meg engem, még a legmelegebb napon is. Azért szoktam az utca másik oldalán járni, hogy Max emlékművére véletlenül se lépjek.

A járda és a kert  a Vienerplatz-on nem hagy közömbösen.

Egy kis házban lakok, nem messze onnan, s van egy nagy tükör a falamon. Reggel, amikor felkelek,  ápolatlanul és görnyedten járkálok a tükör mellett, látom benne egy érzékeny bőrű férfi arcát, és úgy tűnik, mintha minden reggel máshogy nézne ki. Minden alkalommal, amikor belenézek a tükörbe, valaki mást látok benne. Egyszer borotválatlan, máskor sötét táskák vannak a szeme alatt, vagy duzzadt orrú.

Így látok magamban több embert és beszélek velük, ne maradjak csendben ahogy egymásra nézünk. Olykor mesélek nekik valamit az ábrázatukról, elmondom nekik mi látszik a szemükben, és érzem, hogy őseim szólalnak meg velem, a bennem alvó dédapáim. Fájdalmas és lesújtó életük hangjával, amelyet érzek magamban.

Köztük az egyik dédapám Murato. Az ő utolsó napjairól beszélt nekem nagyanyám, a Puja, az ő kedvenc menye, a Salko felesége. Emlékszem Puja beszédére, amit hozzám intézett a halála előtt, a telepünkön a Sokolov karszt alatt, Doljaneban, Podgorica peremén.

Halála előtt a megdermedt kutyák ugatni és sírni kezdtek. Nem egyszerre tették ezt, hanem felváltva. Ez nem sok jót ígért. Esténként a macskák sírtak. Elrejtőztek a kövek és tövisek között, és jajongtak teli torokból, amely megrémisztett mindenkit. A bőr alá bújt ez a hang, megsuhunitotta a lelket, megrettentette az embert, mint ha az eldugott helyek borzalmának ajtajai kitárulnának s beáramlana rajtuk keresztül a félelem.

Mindannyian körülültük nagyanyánkat. Nagyon beteg és öreg volt, éreztük, hogy meg fog halni. Ez az év volt a halála éve. Végignézte a háborút és túlélte; egy életre eltelt a borzalmakkal, az emberek vérének és halálának látványával. Látta az első világháborút, az albán szakadékokon, az Átkozott hegységben. És ugyancsak a második világháborút, vándorolt tovább a maga kumpániájával a Kuche hegységben. Fiatal korától fogva jövendölt, ami több volt, mint csalárdság, megtanulta használni a tikos képességeket. Éveken keresztül jövendölt, s egyre többet tanult. Jövendölt a falvakban, és valami csodára várt a gyermeikeivel az életében ....

Ültünk a nagymama kátránypapírral bélelt kunyhójában, s ő öregen, betegen feküdt a kemény, nehéz, öreg vaságyon. Feje fölött egy felfüggesztett kép, egy régen készült grafika a dalnok Ivana Goran Kovacicról, partizán egyenruhában. Összefirkált kartonlap, meggörbült, a gyertya füstjétől sötét, elnyűtt. A kunyhó örökké nyitott ajtajára billent a szöge, mintha integetne.

- Mi van veletek? Mi tapasztotta be a szátokat, gyerekek? - lihegte az anyó. - Gyertek közelebb a  nagyanyához... - Látjátok ezt a képet felettem? A násznagyom, a Huko, aki partizánént halt meg, hasonlít rá. Akárcsak a testvérek, fegyverrel a kezükben ölték meg őket. A Huko is kivégezte az egész német sereget, fent a Platién. Elrejtőzve a hajlat mögött, úgy, hogy onnan sütötte el a fegyvert a svábokra, akik autón vagy motoron közeledtek. A katonák sorban a kanyonba hullottak, a németek csak később látták meg őt. Akkor egy tiszt odament hozzá hátulról, és rászólt, hogy forduljon meg. És ott azon nyomban megölte őt. Miután a fegyver elsült, három golyót engedett bele hátulról. A “SKOJ” fiataljai mindent láttak. Tudták, hogy a tiszt tisztelte a Mi Hukónkat, a mi szegény hősünket. A “SKOJ” tagjai később ellopták és eltemették a testét a Lopatén, Lijave Riversben...

Nem csupán nagyanyám halálát éreztem, hanem azt is, hogy egy történet kívánkozik ki belőle, amely az ő helyét betöltve köztünk fog maradni.

Magához intett engem a kezével. Lehajoltam fölüle, tartottam szikkadt kezeit, reszketeg ujjacskáit, és hallgattam amit mond nekem:

- Verd fel a sátram.

* Most!

* Igen.

2.

Csináltam ahogy mondta. Elkezdtem kifeszíteni az öreg sátrat a meggörnyedt és elfeketedett kunyhó előtt. A gyerekek segítettek nekem, és boldogan rohangáltak körülöttem. A szülők némán figyeltek engem, amint kifeszítem a sátrat. S én félve, remegő kezekkel csináltam azt. Régen mondták nekem, hogy ez a sátor nemzedékről nemzedékre száll. Aki kifeszíti, azé kell, hogy legyen! Az az örökös én voltam, bár nem tudtam, még csak tizenöt éves voltam. De annak tudata, hogy én vehetem át az öreg sátrat, ősapáim százéves öreg sátrát, erőt adott nekem, és boldogan húztam a sátorgerendára. Amikor a maga szépségében láttam a kifeszített sátrat magam fölött, valami fenségesség ragadta meg a lelkemet. A sátor árnyéka egyre mélyebb és sötétebb lett. Most tudtam meg, mennyire hiányzott nekem ez a sátor. Valamiféle szeretet és szabadság tüzei remegtek törékeny, ifjú testemben. Éreztem, ahogyan kezdetét veszi érésem, növekvésem.

A sátorban sötétség volt. Látszott a belseje, ahol szinte hallottam a múlt megelevenedett hangjait, a szülő nők és gyerekek sírását, beteg nótázást, ahogy megéreztem a szesz és részegség szagát, a szerelem lehelletét és őrületét, s arcomon éreztem a könnyek melegét.

Valaki megérintette az ujjaimat. Nagyanyám botjára támaszkodva állt mellettem. Még soha nem láttam őt átszellemültebb araccal, sem ilyen megtörtnek, erőtlennek. Szeme párás volt, és amikor láttam a holdfényben ahogyan könnyei megcsillannak ráncos és öreg arcán, szerettem volna az ölembe véve vigasztalni őt. Megérintette az öreg sátrat és megcsókolta. Én is azt tettem.

Puja a legfontosabb pillanatokban levette a kendőjét. Ültem vele a birkaszőrmén a sátorban, s tudtam, hogy van valami, amit el akar mesélni nekem. Valamilyen titok, amely vele együtt öregedett az életében, s amelyet most nekem adna tovább. Valaminő szavak, amelyeket tanítani nem lehet, kimondhatatlanok, mégis tovább vivendők. Vagy egy szó. Egyetlen, mindent magába foglaló szó is lehetett volna az...

- Még vártam, hogy erősödj – kezdett beszélni mintegy magának, a kendőre ereszkedve, a birkaszőrmére. - Ehhez a történethez erősnek kell lenned! Ez egy olyan történet, amit nem lehet kétszer elmondani. És Isten ments, hogy kétszer történjen meg velünk. Öreg vagyok és fáradt, meg fogok halni ezen az éjszakán. Ne félj! Ne félj soha semmitől az életedben. És főleg ne az igazságtól, és igazságosságtól, és ne a haláltól.

Nem hittem el, hogy nagyanyám meg fog halni azon az éjszakán.

Leültem mellé, néztem ráncokkal szabdalt arcát, hallgattam ahogyan megszólal.

- Te félsz az elmúlástól, fiatal vagy ... pedig a halál az elsődleges igazság, amelyet mindenki meg fog ismerni. Minden más csak egy maroknyi álom, várakozás, szemfényvesztés és az erős ereje a gyengén ... De el fogom mondani neked  a nagyapád történetét. Ebben a sátorban húnyt el...

Felemeltem a fejem és tekintetemmel fürkésztem a sátor sötétjét. Lassan lengedezett ahogy rázta a szél. Susogott, mint az idő suttogása.

- Ha az életemet elmesélhetném, a sátor nyelvén mondanám el.

Így kezdte nagyanyám a történetet, és nekem úgy tűnt, mintha a sátor beszélne velem.

3.

Második Világháború, 1944 tavasza. Montenegro, felső Zagarač, nem messze  Danilovgradtól.

Eső áztatta, fáradt, ijedt sátoros kumpánia érkezett a völgybe, amelyen keresztül a kis Sushica patak folyik. Menekültek a katonák elől, ő is köztük volt. Voltak mindenféle emberek, de főként gyermekek és anyák, kimerültek és megrettentek a háborútól, az ágyúk dörgésétől, zokogástól és jajszótól. Egyik irányból a másikba menekültek, katonák közt járkálva, az erdőben bujkálva, s a gádzsók szüntelen figyelték őket, hol vannak az ellenséges katonák. Mindig őket figyelték.

Azokban a napokban az eső könyörtelenül zuhogott, mindenki bőrig ázott. Lovaik alig vánszorogtak, s félszegek voltak, amint az emberek körülvették őket.

Nyolcvan évesen a Papo, a tábor vezetője, elől haladt. Görnyedten, aszott hátán a katonai kabáttal, amelyről leszaggatta a jeleket. Belélegezte pipája utolsó szippantásnyi füstjét. Nem volt dohánya, kiszáradt nyírfaleveleket égetett. A fia járt az eszében, Salko. Hónapok teltek el azóta, hogy megragadta és megcsókolta a feleségét és gyermekeit, s két-három hónappal korábban a fia azt mondta búcsúzáskor: a háború gyorsan véget fog érni, ha ő is csatlakozik a partizánokhoz. Véget fog vetni ő az ostobaságnak. Felszabadítja a földet a háború nyomorúságától, az erdei meneküléstől, belefáradt már a hiábavalóságba, üldöztetésbe.

Most Murato Papo keresi a fiát, akit utoljára Zagaracban látott.

Papo kiválasztotta a helyet, ahol meg fognak pihenni, és leült egy kőre, a Sushica patak mellett, ahonnan belátta maguk körül az egész erdőt, amelyre lassan ráereszkedett az alkony. Nézte, mint nyüzsög a tábor, a nők és a gyermekek hogy feszítik ki a sátrakat, hogy élesztenek tüzet. Gyorsan tették, gyakorlottan, szavak nélkül, jól megszokott dolgukat. Valahol messze mennydörgés hallatszott, vagy a tüzérség ágyúi dördültek, nem tudta megkülönböztetni. Az egész környezetre ránehezedett a szörnyű zaj, elnyelte a Sushica patak zubogását is, amely rémülettel töltötte el félelemtől megremegő szívét. Az unokái féltése; a tábora féltése; a féltés és a kérdés: viszont fogja-e látni még élve a fiát.

S amikor arra gondolt, hogy szép helyet találta a táborának, elképzelte, hogy éjszaka nyugodtan fognak aludni, s ő éberen fog őrködni felettük (ez gyakran van így, olyankor nappal alszik néhány órát.) És lásd, közel hallatszottak a fegyveresek lövései! Az erdőben a völgy fölűl, a gádzsók tüzeltek, valamilyen részeg hadsereg egyénei. Murato kiáltott a táborának, hogy oltsák el gyorsan a tüzet, és gyüljön össze mindenki egy helyre, az ő sátra elé. Egymás mellé, ölbe véve, kézen fogva tartva egymást, az anyák gyermekeiket keblükre szorítva, mint ha saját méhükbe akarnák őket visszavenni.

De már túl késő volt.

A fegyverekkel nagy, szakállas emberek bukkantak elő az erdőből, mint a halál árnyékai. A könyörtelenség katonái közeledtek a romák táborához, nevetve, énekelve, tréfálkozva, mint ha éppen örülnének valaminek. A romák villámgyorsan Murato Papo közelébe gyűltek, rémült tekintettel meredtek a feléjük szegeződő fegyverekre.

A gonosz katonák egyike, a nagy szakállú parancsnokuk, kezében tartotta a pisztolyt. Rettenetesen nagy, erős férfi volt. Vészjóslóan elmosolyodott, szemei szikrát szórtak a valamiféle nagy jelvénnyel ékeskedő szőrkalap alatt. Murato felállt a kőről és megállt a romák előtt, akik minden erejüket elveszítették a rémülettől. A félelem mindig bennük szunnyadt, de még soha nem ébredt fel olyan erővel, mint most.

A katonák kezdték szétdobálni a dolgokat a sátrakban, körbejártak, mint a kutyák, keresve az ellenséges sereg jeleit, és az élelmet. A lovak idegesen kezdtek dobolni patáikkal a földön, mint ha azt akarnák kifejezni, hogy a gonoszság jelenlétét érzik. A gádzsó Muratóhoz közeledett, és kezeivel megragadva vidáman kezdett beszélni vele. De a kedveskedése hamis volt, s ezt Murato Papo is tudta. Erőt vett magán hogy ő is derűsen üvözölje őt.  Brandyvel kínálta őket a butykosból. A gádzsó elvette a butykost, vigyorogva kezdte lötyögtetni szakálla körül. Valamiféle gyűlölet a szemében elárulta gonosz emberi természetét. Papo higgadtan figyelte őt, igyekezett eltávolodni tőle. De a katona erős volt, túl erős a gyenge csontú ösztövér öregemberhez képest, akinek volt ereje vele szemtől szembe nézni egymást.

A gádzsó, ahogy telt az idő, egyre inkább kerülni kezdte az öreg tekintetét. Nézte a romákat, itta a Brandyt a butykosból és hirtelen gúnyosan meghúzta, hogy megijessze a gyermekeket, akik szemük elé húzott tenyérrel, anyjukhoz bújva oltalmazták egymást. Imádkoztak, hogy életben maradjanak, a gádzsók ne öljék meg őket. A katonák ne játszadozzanak a gyerekeikkel. Az volt a katonák szokása,  hogy pólyába kötött gyerekeket vetettek fel az égbe, és beléjük eresztették a lövegeket, vagy bajonettjeikbe hullani hagyták őket, vagy úgy játszottak velük, mint ha labdák lennének. A lovaknak szögeket vertek a homlokukba, oda tűzték ki saját jelvényeiket hogy más csapatok felismerjék őket. Így akarták kimutatni saját érdemeiket, hogy megölték a gyerekeket és a lovakat.

Éjfél körül a részeg katonák énekelni kezdték a a maguk csatadalaikat.

Ezeket a dalokat a romák gyakran hallották a háború alatt. És most, a részeg gádzsó, azt akarta Murato Papótól, hogy vele énekeljen. De az öreg unokáira és menyeire nézett, s fejét rázva jelezte, hogy nem akarja megtenni. Nem akart részeg emberekkel énekelni, olyan hadsereggel, akik fegyvert mártottak nőkbe és gyermekekbe. A gonoszságuk mint valami bűz, terjengett körülöttük.

"Hogy énekeljek, szegény én, hogy talált éppen énrám és a táboromra? Hogy hazudtoljam meg a saját lelkemet? Egész életemben nem ártottam senkinek, úgy haladtam fejem felett a háborúval és nehézségekkel, ahogy senki más, nem fitogtattam az erőm senki felett. Nem lehet elárulni a lelket, a fiaimnak a bűn példáját adni tovább! Senkinek, fiaimnak, unokáimnak, Istenemre mondom, ez a békés lélek nem fog énekelni a gádzsóknak háborús dalt! Az életem vége felé magamat és a gyermekeimet nem fogom beszennyezni. Istenemre nem! - mondta magában Murato Papo.

- Énekelj! - kiáltotta a gádzsó. - Énekeld az én nótám, hontalan!

- Énekelj öreg, cigány vagy! - rikkantották teli torokból a katonák

Papo a gádzsó szemébe nézett, és megrázta a fejét.

- Nem tetszik az én dalom?! És kinek a dalát akarnád te énekelni?!

- Senkinek, Istenemre, katonának nem – suttogta  a Papo. - Emberek, tartózkodjatok a gonosztól! - Folytatta Murato – Romák vagyunk, hagyjanak bennünket békén, senkinek soha nem ártottunk. Nem fogjuk elárulni önmagunkat. Legyetek bölcsek, a gyerekek miatt, Istenre bízlak titeket.

- Nézzétek, milyen okosnak teszi magát! - szólalt meg egy katona.

A gádzsó elvesztette önuralmát, megfordította a fegyvert, és erősen arcon vágta vele az öreget. Ő a kövekre hullva vérezni kezdett. Egy szót sem hallatott. A gádzsó felemelte őt majd a nagy kőre taszította, és a romákat figyelte, akik sikoltozni kezdtek, sírni és imádkozni, hogy ne öljék meg a papójukat. A nők nem tudták, mit tegyenek előbb, A gyerekek szemét fedjék be kendőkkel vagy az öreget vegyék védelmükbe. A Papo orrából és felszakadt állkapcsából ömleni kezdett a vér, szakállára és kabátjára folyt.

- Énekelj! Kutya! - Ordította a parancsnok, újabb ütésre készen tartva a fegyvert az öreg feje fölött.

- Ha ilyen a földi szeretet ..., mint a te cselekvésed, akkor nekem nem kell semmilyen föld ... Én másképp szeretem az embereket. - lassan, fájó ajkakkal beszélt Papo.

- Ne beszélj ostobaságot! Mindannyian kémek vagytok. Rejtegettétek Cira Kamenarovićot, a ti pártfogótokat, a kommunista partizánt. De mi megöltük őt, méghozzá ingyen, mint mind a tieiteket, gabeleket. (Montenegróban és Boszniában a gádzsók így is nevezik a romákat)

- Mustafa és Camila Ahmetovic, testvérek - kiáltott a katona, aki a parancsnok mellett állt.

- És Kadrijah Hadžović - mondta egy másik.

A név hallatán, Papo lassan felállt. Ismerte mindezeket az embereket. Velük volt az ő fia, a Salko is. Megfeszült a csend, csak a gyerekek sírása hallatszott.

A gyerekek, látva a vérző nagyapát, remegő kezekkel törölték a könnyeket arcukról. Ők is ismerték ezeket a neveket. Most már mindannyian tudták, hogy mindjárt hallani fogják Salko nevét is, azt a nevet, amelyik a legjobban fog fájni.

- Salko ... - üvöltött a gádzsó, és röhögni kezdett.

Az öreg amikor meghallotta a fia nevét, nyakánál fogva megragadta és fojtogatni kezdte a gádzsót, de megmutatkozott hogy fogytán van ereje, éltes kora lévén. Alig érte el a kabátja gallérját, elhagyta az ereje, s törékeny testével lassan visszaomlott a kőre, a gádzsó lába elé. A gádzsó meglendítette lábát és félrehengerítette az öreget, aki másik oldalára billent. A katona felemelte őt és visszaráncigálta a kőre, hogy üljön. Ismét ütni kezdte arcát a fegyverrel, és másik kezével tartotta a fejét, hogy el ne dőljön. Papo egyre több vért vesztett, már ömlött körülötte a vér. Az egész tábor sírt és sikoltozott.

"Ne féljetek... takarjátok el a gyerekek szemét... ne nézzetek, hunyjátok be a szemeteket!" - Mondta az öreg az ütlegelések közepette.

- És megöltük a te Salkódat! Salko Sejdović! Útban Čevo felé! Mindnyájukat megöltük! Egyre kevesebben vagytok, győzni fogunk! - Kezdett rikoltozni a parancsnok, mint valami őrült.

Puja, a férje nevének hallatán, rávetette magát a parancsnokra és megragadta a fegyverét, mire az megállt. A katonák felugrottak, és fegyvereiket a fiatal nőre szegezték.

Papo elkínzott, félholtra vert teste lassan lecsúszott a vértől síkos kőről és újra a földre esett.

A hely, amit maga után hagyott, véres maradt tőle.

Rájuk hullt a csönd. Baljóslatú csönd, amit csak néha tört meg a gyerekek félelemtől ziháló zokogása.

Puja erősen szorította a véres fegyvert, és szilárdan nézett a gádzsó szemébe. Összegyűjtötte szájában a nyálát és az arcába köpött. Remegett. Nézte Papo vérét, amely a fegyverről a kezéhez tapadt, és a saját életét ajánlotta fel váltságdíjul, csak az öreget hagyják életben, ha már megölték a fiát.  A gádzsó nem szólt semmit, csak nézte megittasult szemekkel a fiatal nőt, aki felajánlotta, hogy meghal. S amikor látta véres kezeiket, megrettent; eltaszította magától az asszonyt. S az a véres Murato mellé ájult. A gádzsó ruháiba kezdte törölni a vért kezéről, és a folyóhoz indult, hogy abban mossa le kezeit. A katonák kidülledt szemekkel bámulták a parancsnokot, először látták őt ilyen rémületben. Lassan kerülőutat tett Puja mellett, aki ráhullott a vérző és zsibbadt Muratóra.

A parancsnok villámgyorsan lemosta kezeiről a vért, és kiadta embereinek a parancsot, hogy hagyják el azt a völgyet. Ahogy jöttek, úgy el is mentek, oly sebesen, mintha soha nem is jártak volna ott. A Sushica folyt tovább csendesen.

A rettegő tábor, könnyektől áztatott arcú gyerekek és anyák, körüljárták a sebesült Murato Papót, aki felkelt és felhúzódzkodott a kőre. Nehezen lélegzett, fuldoklott. Néhányan sietve vizet hoztak neki a folyóról, s szájába kezdték fröcsögtetni. Amikor magához tért, először a véres követ és füveket kezdte simogatni maga körül ujjaival, mint ha jobban sajnálná a völgyet, mint saját sebeinek fájdalmait. Amikor leértek vele a folyóhoz, ahová vitték hogy arcát megmossák, a messzeségben a kutyák vonyítani kezdtek. Lovak közeledtek. Menyei megmosták homlokát s megkínzott-ütlegelt arcát, kimerült volt és piszkos, s látszott, hogy fél szemére vak maradt. Jobb szeme kifolyt.

A Sushica folyt tovább véresen.

Unokái sírva kérdezték őt, miért nem énekelte el a gádzsók dalát.

- Tudni fogjátok, amikor megnőttök... és ha életben marad közületek valaki! - mormolta pettyhüdt ajkakkal törött fogai közt.

Egy hónappal később, ebben a sátorban, belehalt a fájdalmaiba. Basie az a hely, Albániában, ahol eltemették.

Ellentétben Max-szal, az ő életéről és gyötrelmes haláláról egyetlen jel sem maradt, ami emlékeztetne rá bárkit is. Egészen eddig a történetig.

Papo nem akart senkinek harci dalt énekelni.

Saját dalaival hagyta el ezt a világot,

A gonosz világot, a fegyveresek árnyaival teli világot.

Akiktől a romák soha nem fognak nyugalmat lelni.

Egymásra vannak függesztve szemeik és az árnyak,

Megfosztottan a szabadságtól.

Vannak idők, amikor úgy érzem, hogy a Papómért élek.

Félek és megborzong tekintetem. Látom a tükrökben

dédapám szemét, amely megmaradt az én szememben.

Az a szem ad nekem erőt hogy higyjem:

soha, soha nem kell az embernek embert ölnie;

reméljem, hogy az emberiség végre meg fogja érteni:

semmi nem lehet értékesebb egy embernél, minden élet veszteség

része a mi emberiségünknek, ami visszavonhatatlanul elvész.

A veszteséggel zsugorodik a mi életük csillaga,

mind kevesebben vagyunk emberek...

Barepaposqi jak

Kana o manuś ni vakarel so avilah pe leha, kova śaj pale avel pe leha. Te hi kova laćhipe, śaj laćhes avel. Kana si zhunlalipe, thaj kana si bićaćimaça kerdo, e manuśesqe butvardol o pharipe, bajrol lesqi dukh thaj zhung, vraśalipe lesqi tragika. So maj but andar kova ni vakarel, sa maj but bajrarel po bilaćhipe, kal?rel po zhuvdipe. A e tuga xal isanoh, thaj gia bibaxtalo, zhungale vunděnça lindo manuś dikhel kaj varsave oćhalina prasten pala leste. Thaj sa  kova tradel le p-o rovipe, a vov rodel t-e avel mesia, rovel pala o muklipe.

O manuś, vaj o pero

1.

Paś-e raskrsnica p-o Vinerplatz an-o Köln, anglal o udar bare ćheresqo, an-o trotoari ćhuvdo si jek mesingano kotor. Pe lesqi, katar e curuvl? mordi rig dikhlol pe o anav: Maks. Tala o anav o bianimasqo datumo thaj o dives kana seha deportovime an-o Koncentraciono lager, o datumo lesqe mulimasqo.

O Maks beśelas an-o kher angla savo si o mesingano manaj.

Mudarrdo si sebet golestar kaj seha Rom, Sinto, Zigeuner vaj Xalo, thaj kova si sa so śaj o manuś ?anelas kana pe curuvlaça uśtavel po mesingesqo manaj. Nesave manuśa śaj gindinen kaj o Max seha arxitekto, vaj kaj akava kher vov ćerdas, vaj seha xulaj fabrikaqo savi kerel e betonesqe barra p-o trotoari.

Kana nakhav paśa e Maksesqo manaj, me parrne izran thaj istarrde dikhimaça phirav sar korro. Varsavo śil istarel ma, thaj an-e majtate divesa. Golesqe sikivav avere rigaha e dromesqe te phirav p-o Maksesqo manaj te na uśtavav.

O trotoari thaj o manaj p-o Vienerplatco ni mukel ma rahati.

Beśav an-o tikno ćher nadur kotar, thaj si ma p-o zido baro ogledalo. Uteharin kana uśtav cupavo thaj bangarrdeh phirav paśa o ogledalo dikhav an-e lehte o muj manuśesqo savesqi morći si kovli thaj svako diveh diklol pe averećhandes. Sajekhe dikhimaça an-o ogledalo dikhav avere manuśes. Jek drom birranglo, averdrom thule talajakhengo, vaj phuće nakhesqo.

Gia dikhav an-e ma majbute manuśen thaj vakarav lença te na avav phangle mujesqo angla lende. Povarkana mothovav lenge varso andar lengi morćhi, vakarav lenge sar diklon pe lenge jakha thaj haćarav sar kaj me papuri den vorba mança, me sute papuri an-e ma. Dukhavdo thaj peravdo lenge phare trajosqe haboreça, savo haćarav an-e ma.

Jek lendar si mo baropapo o Murato. Andar lesqe palune d?vesa vorbisarrdas mange mi bike e Puja, lesqi majkamli bori, e Salkosqi romn?. Dav ma god? p-e Pujaqi vorba savi dijas manca angla po mulipe, an-o rromano pero tala o Sokolov krš, an-e Dol?ne p-e Podgoricaqi periferia.

Majanglal no so muli-tar e śil?rrde ?ukela lije te baśen thaj te roven. Ni kerde kova khetanes, no ulavde. Ni slutisarrdas kova po laćipe. Paśaraća e maćke rovenas. Gurudonah maśkar e barr thaj karrne  thaj rovenas krrleça savo daravelas savorren. Tala e mort? delas, phurrdelas oděha, kerelas o manuś pestar te daral, e ?ungalimasqe udara guravde thanengo thaj dar putrelas.

Savorre beślam utrujal amari bika. Seha but nasvali thaj phuri, haćarrdam kaj ka merel. K-o brrś seha brś laqe mulimasqo. O maripe dikhlas thaj aćhilas ?uvdi, ćal?li pharipe, dikhlas manuśesko rat thaj mulipe. Dikhlas o Angluno lumiaqo maripe, p-e albaniaqe plaina, p-e Prokletie. Gia thaj o Dujto maripe, naśindoh pe pereha p-e Kučesqe plaina. Terrni liah te durićarel, majbut xoxavindoh thaj sikindoh no so ćaćas ?anelas kova te ćerel. Brśença durićarelas, thaj sa maj but sikolas. Durićarelah pe gava, thaj pe ćavrrença an-e po ?uvdipe sa varso ad?ćarelas ….

Beślam an-e bikaqi baraka paćarrdi ter-papireça, a amari phuri, nasvali bika paśl?lah po pharo, purano, sastruno kreveto. Upral late jek putano sureti, jek dumut kerdi grafika gajakesqo Ivan Goran Kovačić an-e partizanutni uniforma. Lekhavdo koror kartono, bangarrdo, katar e memel?ki strafin kalo, xalo. P-e sajek putarrdipe e barakake udaresqo miśkojas pe p-o karfin, sar selami kerelas.

-So si tumenqe? So phanglen tumaro muj, ćhavrralen? – vrrkni e phuri. –Paśon e bikaqe…

-Dikhen li akava sureti upral ma? Mo děvero o Huko, mudarrdilo an-e partizaja, mujel pe leste. Sar kaj si phrala, mudarrdilo e jagal?ha an-e vasta. Ad?ćarrdah eněmcorengi kolona, upre p-e Platie. Gurudilo pala e okuka… sar savo vordon vi motori śvapsko avel, vov mukel andar e jagali. E soldaturi peren an-o kon?no… majpalal dikhle le. Jek oficiri paśilo lesqe zejendar thaj dias le muj te del pe rigate. Thaj kote mudarrdas le. Majpalal andar o jagalo muklah upral leste an-o del trin fiśekuri. Sa kova e skojevcuri dikhle. ?angle kaj o oficiri dias barikanipe amate Hukusqe, amare junakosqe, ćorro vov. E skojevcuri majpalal ćojral, praxosarrde le pe Lopate, an-e  Lijave Rijeka…

Haćarrdem na jekto me bikaqo mulipe, no laqi paramići savi ka iklel andar la thaj pe laqo than maśkar amende ka aćhel.

Akharrdas ma vasteça. Tel?rrdilem upral la, istarrdinos lake śuke vastorre, laqe izravne najorra, thaj aśundem so phenel mange:

-Unzar mi cahra.

-Akana!

-Va.

2.

Kerdem sar kaj phendas mange. Liem t-e unzarav e purani cahra angla e bangarrdi thaj kali baraka. E ćhavrre lie te pumužin ma, te prasten utrujal ma baxtale. E dada thaj de?, bi vorbinos, dikhenas ma sar unzarav e cahra. A me ćeravah kova izravne vastença, darano. Dumut vakarde mange kaj akia cahra katar e ćang ?i ke ćang nakhel. Okova savo unzarel la, hasili si peha te lel la. Semah li kova me, ni ?anglem, seha ma deśupan? berrś. Tobe, o ?anglipe kaj śaj me lavah e purani cahra, mi paporengi cahra śel brrśa purani, dias ma zor thaj baxtalo ćhudiem la p-o berand. Kana dikhlem e unzarrdi cahra upral ma laqe śukarimaça, varsavo baripe istardas mo od?. E cahraqi oćhalin sa maj thul?lah thaj kal?lah. Akana ?anglem kaj akia cahra falisarrdas mange.

E jaga varsave kamibasqe thaj muklimasqe izraě an-e mo sano, terrno trupo. ?anglem kaj liem te reslivav thaj te bajrivav.

An-e cahra seha kalipe. Dikhindoh lako andripe sar kaj aśundem o havazi nakhlimasqo, aśundem bianimasqo rovipe e dejengo, ćhavrrengo rovipe, nasvalo gilabipe, sar kaj sungarrdem o pipe thaj o matipe, kamibaski bahval thaj dilipe, a pe me ćhama haćarrdem o tatipe e ?svengo.

Varko istarrdas me naja. Mi bika, istarrdinos pe p-i rovli aćelas paśa ma. Khanikana ni dikhlem la maj baxtale mostença, a gia phagi, bi zor?qi. Laqe ?kha seha ćinge, thaj kana dikhlem sar laqe jasva strafinen p-e laqe grćome thaj phure ćhama manglem te lav la angali. Voj istarrdas e purani cahra thaj ćumidias la. Ćerdem thaj me kova.

E Puja an-e barikane momenturi hul?relas po dikhlo. Beśindoh laha p-e pustećije tala e cahra ?anglem kaj hi la varso te mothavel mange. Varsavo guravipe savo bajrolas laqe ?uvdimaça thaj savo śaj thaj mrrno delas mrrtik. Varsave alava save naśti sikon no aśundon thaj angle ingardon. Vaj jek alav. Jek alav saveha sah vakarrdol pe.

- Ad?ćarrdem te zurardoh.- lias te vakarel sar pehće, buhl?rrdinos p-o dikhlo p-e pustećie.

-Akale vorbaqe trubul te aves zuralo! Kia paramići ni vakarrdol pe duj droma. Thaj te na del o Del duj droma te ?uvindi pe amença. Phuri sem, ćhin?, ka merav akia jrat. Ma dara! Ma dara nisohtar an-e ćo ?uvdipe. A majbut na katar o ćaćipe thaj ortimata, thaj katar o mulipe.-

Ni paćajem kaj mi bika ka merel k-o jrat.

Beślem paśa la, dikhindos laqo, ćhoneça strafime ćhama, aśundem sar del vorba.

- Tu daras mulimastar, terrno san… a o mulipe si jekto ćaćipe savo savorre ka pin?aren. Sa aver si jek burrnek sune, ad?ćaripe, xoxavipe thaj e zor zuralesqi p-o bizuralo... A ka dav će vorba andar ćo baropapo. Mulo-tar tala akia cahra...

Vazdiem o śoro thaj dikhlem o kalipe cahraqo. Polokeh miśkojas pe sebet e bahval. Cehnia pe sar e vaktosqo śupuripe.

Kana mo trajo śaj vaćarelah deleh vorba e cahrake ćhibaça. Gia liah mi bika te del vorba a maje ćerdolas pe sar kaj e cahra mança vaćarel.

3.

Primoara, Dujto maripe 1944. Brś, Crna Gora, Gornji Zagarač nadur katar o Danilovgrad.Ćingarrdo brrśindeha, ćhin?, darano cahrutno pero reslah an-e umal andar savi e lenorri Suśica nakhelas. Pheneha, thaj voj e askerendar naśel. Savorre seha, a majbut e ćhavrre thaj e deja, ćhině thaj darane katar o maripe, grml?vine e toporengo pharripe, rovipe thaj vrrknipe. Naśenah akana pe jek, majpalal p-e aver ćalavenah rig, phirindoh maśkar e soldaturi, gurudonas an-e vośa, e ga?e dikhenas p-e lende kaj si e ?ungale soldaturi. Pala lende.

K-o d?vesa o brśind delah pehće sar mato, savorre seha ćinge. Lenge grasta phares thaj daranes phirenas, darane sar e manuśa utrujal lende.

Oxtovarrdeśe brśengo papo, ceribaśa e peresqo phirelas anglal, bango, p-e lesqe śuke dume soldatesqo śiněli savestar hul?rrdas e manaja. Crrdelas paluno thuv andar p-i lulava. Naj seha le tutuno, phabarelas śuke lipaqe patra. Lehqi gud? seha p-e lesqo ćhavo o Salko. Dindoh mrrtik e sakaluśa thaj ćumindinos pe ćhavrren thaj pe rromn?, majanglal duj-trin ćhon  lesqo ćhavo vaćarrdas lesqe kaj o maripe sig ka agoril te gelo-tar thaj vov an-e partizaja. Ka agori vov k-o dilipe. Ka ikalel vov k-a phuv andar o maripe, o naśipe p-e vośa iklistas lesqe p-o nak.

Akana o Murato rodel pe ćhaves, paluno drom dikhle le an-o Zagarač.

Alosarindoh o than kaj ka loden, o Papo beślo tar p-e jek barr paśa e lenorri Suśica dikhindos o voś utrujal p-e savo perelas e paśaraćin. Dikhelas sar o pero, e rromn? thaj e ćhavrre unzaren e cahre, sar thoven jag. Kerenas kova sigo, sikade, bi alavengo, sikade p-e pi bući. Dur varindě grmia vaj e topuri pharronah, naśti ?anelas te ulavel. A sa k-o halabuka savi devleha ućharelas o thavdipe e Suśicaqo anelas e dar an-e lesqo but darano il?. E dar pala pe unukuri, dar pala po pero, e dar thaj phućipe; ka dikhel li pale pe ćhaves.

Thaj kana dias god? kaj śužo than maladah pe peresqe, kana gindisarrdas kaj k-o jrat rahati ka soven, a vov ?ungado upral lende te arakhel len, (Kova butvar kerelas, a ud?ves sovelas.) kaj dik, paśeh aśundile e jagal? kaj pharron. An-o voś upral e umal e ga?e mukenah andar e jagal?, nesave soldaturi, mate manuśa. O Murato vrknisarrdah sig te mudaren e jaga thaj savorre p-e jek than te ćiden pe, angla lesqi cahra. Jek paśa jek, te len pe angali, vastendar te istaren pe, e deja pe ćhavrren po brek te ćićiden, an-o porr pale t-e irin len.

Vaj, docna seha.

E jagalěnça, bare, ćorvitale manuśa iklenas andar o voś sar mulimasqe oćhalina. K-o ?ungalimasqe soldaturi, paśile e romane peresqe asandoh, gilabindoh, pheras kerdinoh, sar kaj seha varso baxtale. E Roma ćidin?lě sig paśa o papo Murato, darane mostença, dikhindoh an-e unzarrde jagal?.

Jek katar ko ?ungale askejra, lengo komandanto, bare ćhojraqo an-o vah istarelas o jagalo. Seha kova baro zuralo Ga?o. Asalah dilivaneh, lehke jakha strafinenas tala e śubara pe savi seha baro manaj. O Murato uśtilo katar o barr thaj thodas pe angla peRoma, savenge naj seha hasili bari zor thaj te haćaren pe daraneh. E dar an-e lende sovelas, thaj povarkana ?ungadolah, gia zurales sar akana.

E soldaturi lie e patave an-e cahre te te ćhuden, phirindoh utrujal sar ?ućela, rodindos askerenge manaja, xape. E grasta lie daravnes te frknin, kopitença e phuv te hanaven, sar kaj haćarrde o ?ungalipe. O Ga?o paśilo k-o Murato thaj dindoh le mrrtik vastestar liah te vakarel leça, asandoh. A k-o asape seha xoxavno thaj o Papo Murato kova ?anelah. Kerelas zor thaj vov te asal, vakarindos leske bujrum. Dijas le raćia andar e buklia. O Ga?o, dindoh mrrtik e butlia, lias te del pe soresa karing e phuresqo muj asandoh. Varsavo ?ungalipe dikhlolas pe an-e Ga?esqe jakha. A o Papo śantino dikhelas le, kerelas zor te crrdel pe lestar. A o askeri seha but zuralo, zuralo vaśe purane thaj ćině kokala e puresqe, saves seha zor te dikhel le an-e jakha.

O Ga?o, so o vakto maj but nakhelas, sa maj but e jakhença naśelas e phuresqe dikhimastar. Dikhelas e Romen, pielas raćia andar e putlia thaj akuśelas len, daravelas e ćhavrren, a von pe jakha ućharenas palmença, thaj lenge deja pumužinas len. Aśarenas pe te aćhen ?uvde, e Ga?e te na mudaren len. E soldaturi te na ćhelen pe lenge ćhavrrença. Kola soldaturi ćerenas kova, an-e faše paćarrde ćhavrren ćhudenas an-o del, thaj ande lende mukenas andar e jagal?, vi istarenas len pe jagalěnge ćhurika, vi lença te khelen pe sar topkaça. A e grastenge marenas e karfa an-o ćikat. Gia istarenas e manaja avere askerenge. Rodenas vast laćhimasko mudarindos e ćhavren thaj e grasten.

Pe opaś e jrat e mate askejra lie te d?laben pe askerutne gil?.

K-o gil? an-o maripe e Roma but droma aśunde. Thaj akana, o mato Gad?o rodias o Papo Murato leha te d?label. A o phuro, dikhindoh pe unuken thaj pe bojren miśkojas śoreha kaj ni kamel kova te ćerel. Ni kamelas te d?label e mate manuśença, e askerença save istarenas e unzarrde jagal? an-e ćhavrre thaj rromn?. Sa khandelas p-o ?ungalipe.

“Sar te d?labav, ćorro me, so maladas ma me pereça. Sar te xoxavav mo od?. Sah mo ?uvdipe nikasqe ?ungalipe ni kerdem, sar khonik aver o pharipe thaj o maripe śoreha nakhlem, ni marrdem ma thaj zuralo istarrdem ma. Naśti te phukavav o od? me ćavesqo savo dias pe p-o ?ungalipe. Nek sikon me ćhavrre thaj unukuri, tobe, akava śantino od? ni ka d?vabel e ga?enge mudarimasqe d?l?! P-o agor me ?uvdimasqo, man the me ćhavrren ni ka mel?rav. Tobe na! ”-vakarelas an-e peste o Papo Murato.

- D?labe!- vrrknisarrdas o Ga?o. - D?labe mi d?li, gurbeto!

- D?labe phurea, ciganino san!- die krrlo e askejra.

O Papo dikhelas an-e Ga?esqe jakha thaj maśtia śereça.

- Ni svid?lpe tuqe mi d?li?! A kasqi d?li manges tu t-e d?labeh?!

- Nikasqi , tobe, soldatea – sar pesqe vakarel o Papo.

- Manuś!alen, naśen katar o ?ungalipe.- vakarel angle o Murato

- Roma sam, muken amen rahati, nikasqe ?ungalipe ni kerdam. Ni ka phukavas tumen. Aven bižaj, sebet ka ćhavrre, aśarav tumen Devleça…

- Dik, dik, kerel pe bižaj!- phenel jek e askerendar.

O Ga?o, xasarrdinos pi kontrola pe peste, crrdel o jagalo thaj zurales ćalavel e phureh an-e mosta. Vov, perindos p-e barr lias te ratvarel. Ni muklas ni alav. O Ga?o vazdias le thaj po baro barr thovdas le te beśel, vaj lias te del p-e Roma, pe ćhavrre thaj rromn? save lie te vrrknin thaj te aśaren te na mudaren lenge papoh. E rromn? ni ?anenas so majanglal te keren, e ćhavrenge jakha dikhlença te ućharen vaj e phures te arakhen. E Paposqe thavdelas o rat andar o nak thaj chindi murva, thavdelas o rat p-e lesqi ćor thaj lesqo śiněli.

- D?labe! ?uklea! – vrknia o komandanto, istarrdinos o jagalo upral e phuresko śoro.

-E phuv agia te kaml?l… sar kaj tu keres, man ni trubul nisavi phuv... me kamav e manuśen averećhandes. –polokes dukhavde vośtença vakarel o Papo.

-Na vakar dilipe! Savorre sen phukavne. Guraden e Ćiroh Kamenarović, guraden e ilegalcoh. A ?aba,  mudarrdam le, sar okolen tumaren gabelěn.

- E Mustafah thaj e Ćamileh Ahmetović, phralen – vrrknisarrdah o askeri savo aćhelas paśa o komandanto.

- Thaj e Kadrijah Hadžović – phenel aver.

Aśundinos e anava, o Papo polokeh uśtilo-tar. Sa ko manuśen pin?arelas. Lenca seha thaj lesqo ćhavo o Salko. Pelas o śanto, jekto o rovipe e ćhavrengo śundolas.

E ćhavrre, dikhindos pe ratvale papos izravne vastença khosenas pe jasva katar e ćhama. Thaj von pin?arenas ko anava. Akana sar kaj savorre slutinas kaj ka aśunen e Salkosqo anav, o anav savo majbut ka dukhal.

- Salko... vrrknisarrdas o Ga?o thaj lias te asal.

O Papo kana aśundas o anav pe ćhavesqo  lias e Ga?es te istarel korratar te tasavel le, a mothavdas po naśtipe thaj phuripe.  Jekto reslas o reveri lesqe śinělesqo te istarel, thaj kote muklas le e zor a vov polokeh pale pelo p-e barr, angla e ga?esqe parrne.  A o Ga?o crrdel o parrno thaj ćalavel e phureh savo xutel p-e rig ćhudino.  O askeri vazdias le thaj pale thovdas le po baro barr te beśel. E jagaleha lias te marel le an-o muj, a avere vasteha istarelas lesqo śoro te na perel. O Papo sa maj but mukelas o rat, savo ćhorrdolas utru?l. Sah o pero rovelah thaj kućia.

"Madaran... ućharen e ćhavrrenge jakha... da dikhen, phanden e jakha!" – vakarelas o phuro maśkar e linde daba.

- Thaj e Salkoh mudarrdam će! Salko Sejdović! Po drom karing o Ćevo! Savorren mudarrdam len! Sa maj crra sen, ka pobedisarah! – lias te vrrkni sar dilo o komandanto.

E Puja, aśundoh o anav pe rromesqo, xutlah p-o komandanto istardinos lesqo jagalo, thaj o Ga?o aćhilo. E soldaturi xutle thaj istarrde e jagal? an-e terrni rromn?.

E Paposqo marrdo thaj peklo trupo polokeh fujisal? katar o ratvalo barr thaj pale ćaladah p-e phuf.

Kote kaj aćhilo o rat ćhorrdolas lestar.

Pelas o śanto. O ?ungalo śanto, savo ćhinelas povarkana o daravno rovipe e ćhavrengo

E Puja istarrdas zurales o jagalo thaj dikhelas an-e ga?esqe jakha. Ćidelas o ćhunger p-o muj t-e ćhungardel le. Izralah. Dikhelas e Paposqo rat p-e pe vasta katar o jagalo, thaj delah pe te mudaren la, e phureh te muken ?uvdeh, lesqe ćhaves mudarrde. O Ga?o ni vakarelas khanći thaj mate jakhença dikhelas e terne rromnja. A kana dikhlas pire thaj laqe ratvale vasta daral?, thaj ćhudias pestar e rromn?. A voj peli tar paśa o ratvalo Murato. O Ga?o lias te khosel o rat katar pe vasta pe pe patave, thaj prasias karing e len ane laqo paj pe vasta te xalavel. E askejra porrade jakhença dikhenas e komandatos,angluno drom dikhindos le an-e agasavi dar, polokes phirindos karing o drom paśa e Puja savi ćhudin?l? p-o ratvalo thaj ćalavdo Murato.

O komandanto savo sig xalavelas o rat katar pe vasta ane len,  lias te vrrkni pe pire askejra te naśen kotar.

Sar avile, gia kotar naśle, sig, andar e jek drom, sar kaj naj seha kote. E Suśica thavdelas poloke.

O darano pero, jasvença xalavde mujenge ćhavrre thaj deja, prastie karing o Papo Murato savo uśtilo thaj diape zejença po baro barr. Pheres lelas duho, ćhindinos.  Nesave lie te anen paj andar e len te xalaven lesqo muj. Kana avilo peste, majanglal lias e ratvale barrorre thaj ćajrori utrujal peste te rodel najença, sar kaj seha lesqe majbut źao pala e umal no pala p-e dukhavimata. Kana crrdie le paśa e len lesqo muj te xalaven, dur lie e ?ućela te baśen. E grasta paśile. Lesqe bojra xalavenas lesko ćikat thaj ćalavdo dukhavdo muj, ćhindo thaj gribime, dikhindos kaj aćilo korro pe jek jak. Leski ćaći jak ćorrdili.

E Suśica thavdelas ratvali.

Rovindos, lesqe unukuri phućle le sosqe ni gilabias e ga?engi gili.

-Ka ?anen kana ka bajron… thaj khonik te aćhilas tumendar ?uvdo! – vakardas ćhidne vuśtença thaj maśkar e phage danda.

Ćhon dive majpalal, tala e cahra, sebet e dukha mulo tar an-o than Bëjza an-e Albania, kaj si praxome.

Nijek manaj naj le savo śaj varkas delas gudi p-e lesqo dukhavno mulipe andar akava trajo. ?i akia paramići.

O Papo nikamlas nikaski askerutni gili te gilavel.

Pire gilaça muklas akija Lumija,

Lumia ?ungalimasqi, Lumia pherrdi askerenge oćhalina

Savendar e Roma ni ka malaven nikana rahati.

Ko oćhalina si lenge ke jakha ćhivde.

Ućharen o muklipe.

Povarkana godisarav kaj an-o vakto me Paposqo ?uvdisarav.

Darav thaj mi jak izral. Dikhav an-e gledala,

mi paposqi jak savi si mrrne jakhaça istarrdi.

Ko jak del ma zor te paćav

Kaj nikana, nikana ni trubul o manuś te mudarrel pe.

Zor sajvasa o manuśnikanipe ka ?anel;

khanći maj barvalo manuśestar naj, sajek trajosqo xasarrdipe

kotor si amare manuśnikanimatar savo biirindos xasavol.

A xasarrdimaça cikn?l e ćherain amare ?uvdimasqi,

sa maj crra sam manuśa …