Phirindos Maskaron to pero
Napisao Russo Ruzdija Sejdovic
Phirav Romena mahalasa Maskaron to purana, bangarrde,
phagle, kolin thaj Vojarnu (n? ANAV drevna Kodo farbime, lekhavne Upitnici
slijepe Caces) thaj mene jakha sud pe bičajrali phuv thaj uśtadi CIK kisela
danas godi pe śtavime del Caso to Artistimasko Glina po, po śtavime morosko
xumer Anglá to furunava.
Thaj en bi ko CIK dikhonpe to tragura varekaske
phirimasko thaj pharimasko, guravde thaj bistarrde, biśunde dukhako thaj
bihavazeske sigarimasko manuśengo spasiti ovu Irinpak kher, svako djes
xasarrde.
Anglunes dikhav PO Drom ovu životinju tragura licencu.
Tragura to Kamla thaj milovime mucengo, to čačavnenge thaj mrśkime zhuklengo.
Ovaj čhavrenge Nange tabajenge tragura hamime to zhivutrenge tragorenca. XIV-e
Goleske ne CIK dikhonpe sar tragura isajengo ime, sastav SI ime trajorengo. (O
Darwin bipaćavnes xarundelas pi Chor, An rodindos kako bi ime trahura Manan
varesave evolucijako.)
Giya phirav kut thaj razgovarati Kerava.
Kerava godjaveripe andar o slijepa.
XAL Haćarav SAR pe Amare bizhangle tragura phuv vi
biljka.
Sar o kana thuv XAL to Kontura Katar tasvir o, ko parrnipe polokhes
zhi, zhi ko mulipe.
Thaj haćarav, Sar-e amende e Chini, bangarde trajostar,
Anel bahval kisela śiljarel bubrekuri e, n o godjaveripe ove spajala čhudine
divesengo Anel thaj CHUV.
Thaj e-jakha Tazo p ćidinjavol to Cuce źeljengo SAR
izrape thaj prethodnica trajimasko. O sunaripe glave su urona po asvalt thaj
betona Maskaron to Kher vas phirav. Ovaj kelj sulundajra to bokhe li Xan, P.
Manus li iklel andar o pe nangipe nakhlimasko thaj redovito kote Kaj KA NA Numa
Sunar, no o ka trajipe Trajan.
Goleske mi jakha full-sudski dukhavdo śtavime politi
Drom o. SAR koji Kotora Katar Kalima Sastri o Paj. Trajovav izrape-O, o Caso
thaj pe maj pohod Morcha polokhes zhalim Katar Cason P. Savo zido Marel ovu
momenturi čačimaske Po na suneske.
Rovom az utat a roma nyomornegyedben, az öreg,
düledezett putrik és barakok között (nem tudom, ez tényleg a valóság, vagy
csupán festmény-szerű vízió) és tekintetem a kopár talajra hullik s a felverődő
sárra, ami eszembe juttatja az agyagformázást a művészetórán, a kenyértészta
bevágásait a sütés előtt.
És ebben a sárban látszanak valakinek a nyomai,
lépéseké, az elveszett embereké, értelmetlen sietségüké, akik minden nap itt
érkezenek haza, hangtalan és hallhatatlan fájdalmaik titkos és feledett
lépteivel.
Először látom az úton az állatok nyomait. Dédelgetett
elkényeztetett macskákét, hűséges és
kivert kutyákét. A gyerekek mesztelen talpacskáinak nyoma összekeveredik az
állatok lábnyomaival. Közös bemélyedéseik a sárban úgy látszanak, mint egy
újfajta teremtmény nyomai, kompzíciójuk egy új élőlényé.
(Darwin hitetlenkedve
vakarászná szakállát, az új élet jeleiben valamiféle új bizonyítékot keresve az
evolúcióra.)
Így megyek előre és gondolkodom.
Elmélkedek az időről.
Érzem, hogy kebelezi be a mi esztelen nyomainkat a
föld, az enyéimet is. Mint amikor a füst szétoszlatja a kontúrokat a kép körül,
lassanként, egészen a fehérségig, a halálig.
És érzem, ahogyan az idő az élettől kimerült, megtört
lényeinkbe szelet hoz, ami áthűti a veséket, s az értelembe a kidobott napok
szilánkjait sodorja és veti ki.
És a szemekben az üres kívánságok zacca
gyűlemlik, mint az élet remegése és ereje. Arról álmodozom, hogy egy napon
aszfalton és betonon járhatok itt a házak között.
A fekete sorsokat felemészti az éhség, az ember kiléphet végre
a múlt mezítelen nincstelenségéből, és elérhet oda, ahol nem csak álmodozni
fog, hanem az életet fogja élni.
Azért tekintetem úgy hull az út fájdalmas masszájára,
hogy a látvány belsőleg átalakít, mint a víz az edzéskor belé mártott fekete
vasdarabokat.
Remegésben élek, és lassan eljár az idő a bőröm felett, az órától
amelyik a falon veri az igazság perceit és nem az álmokét.
(fordította: Pató Selam)
Nema komentara:
Objavi komentar