Kethane keripe -Együttműködés
Írta: Administrator
KETHANE KERIPE - LE DUJ METERESHO XABENESKI
ROLYORI
Sas kaj nas, pe jekh than pe jekh luma, dur
ande Kina zhuvlas jekhvar jekh tromano inkesto, kon ando baro maripe vash pesko
them mulas. Pune zhuvlas, lasho manush sas. Chi
aralas kathar khancheste, chi kathar la sulicaki rolyori, savi perdal
xuvardas pe lesko jilo. Kana mulas, kodi gindyinda, ande jekh sudro murmunto
shuna les, po plajo. Pasha kadi, angla le Rajosko vudar rakhla pes.
Jekh manush azhukarlas les.- Del andas tut
– pajkerdyas leske. – Shundom, hoj adyes aves.
- De kaj som? – pushlas o inkesto.
- Kadi naj kaver, sar o Rajo. Le
tromanenego thaj le lashengo them, kana tele phirel lengo trajo pe phuv.
- De numa phen, le majbudera zhene kaj
zhana? Phenel o inkesto.
- Von pe kavere thaneste zhan. Na dara, chi
azbana tut.
- Kamos te dikhav vi kodo than – phenel o
inkesto. – Inger man tele ande le Bengesko them.
- Mishtoj – phenel o manush. – De chi
fajola tuke, so maj kothe dikhesa.
Kade tele gene, thaj vi kothe risne kaj le
Bengesko themosko vudar. Lokhes avri puterde o vudar. Kothe andre o inkesto
jekh mesalya dikhla, pe late jekh charo, pherdo kirado vorezosa.
Manusha beshnas krujal e mesalya, o inkesto
numa dikhlas, hoj sa bokhale sasle. Kishle sasle, xolyarnyike thaj bibaxtale. O
inkesto pal na but vrama, aba zhanglas sostar. Ande sakonesko vast kasavi
xabeneski rolyori sas, savi duj meteresho lungo sas! Bi xabeneski
rolyori chi zhangnas te xan, de kaj le
xabeneski rolyori lungo sas, o vorezo chi zhangnas ando muj te len. O vorezo sa
pe lengo shero, ande lenge jakha, thaj sa pe phuv shordyolas. Sa bibaxtale
sasle. Sorro dyes xanas pen, shudkernas o xaben, bara chingarasa sasle. O
inkesto po manush dikhlas.
- Akanak aba palpale shaj zhas? – pushlas.
Vi kade kerde. Le inkestes perdal ingerde
pe Rajosko vudar. Kana krajol dikhlas, bari dikhja jekh kasavi mesalya sar ande
Bengesko them, kasavo charo, pherdo kirado vorezosa, thaj vi le manusha le
lungone xabeneski rolyorenca. O inkesto chi patyalas peske jakhenge.
- De kado than kasavoj sar le Bengesko them
– phenel bi vojasa.
- Kade gindyis? – pushel o manush. – Chi
dikhes khanchi kaver?
O inkesto, pale krujal dikhlas so si angla
leste. Atunchi sama las, so si kaver. Kathe na bokhale thaj bibaxtale manushen
dikhlas.
Krujal e mesalya sa sastyipe thaj losshale
manusha sas. Asanas than xanas o xaben. Sar shaj avel kadi?
O inkesto sigo avri zhangla. Kathe le
manusha chi kamne sako xaben penge te len, ando Rajo le manusha zhutisarde
jekhavereske te xan. Le xabeneske rolyora lungi sas von te xan lenca, de chi
sasle lungi le kavere manushes te xaxaven. Sakon kodi kerlas peske rolyorenca,
hoj le kaveres te xaxavel.
O inkesto aba xatyardas. La Rajo thaj le
Bengesko them jekh si. Numa ando Bengesko them le manushan chi xal grizha so si
le kaveresa, bokhajven thaj bibaxtale sile, ando Rajo zhutisaren pe
jekhavereste thaj baxtale sile.
(Paramicha andar e Kina /boldasles: Demeter
Ilona)
EGYÜTTMŰKÖDÉS
A KÉTMÉTERES EVŐPÁLCIKÁK
Hol volt, hol nem volt, messze Kínában élt
egyszer egy bátor harcos, aki a hazáért folytatott hősi küzdelemben esett el.
Míg élt, jó ember volt. Nem félt semmiről, még a nyílvesszőtől sem, amely
átfúrta a szívét. Amikor meghalt, azt hitte, az egyik hideg sírhant alá
helyezik majd a hegytetőn. Ehelyett a Mennyország kapuja előtt találta magát.
Egy férfi fogadta őt.
-Isten hozott – üdvözölte. – Hírét vettem,
hogy ma érkezel.
-De hol vagyok? – kérdezte a harcos.
-Ez nem más, mint a Mennyország. A bátrak
és jók otthona, miután földi életük letelt.
-De mondd csak, a többiek hová kerülnek? –
szólt a harcos.
-Ők máshová kerülnek. Ne félj, nem fognak
zavarni.
-Szeretném látni azt a helyet is – mondta a
harcos. – Vigyél le a Pokolba.
-Rendben van – szólt a vezető –, de nem fog
tetszeni, amit ott látsz majd. Így aztán leereszkedtek, és hamarosan a Pokol
kapujánál találták magukat. Óvatosan kinyitották a kaput. Odabent a harcos egy
asztalt pillantott meg, rajta egy púpozottan megrakott csésze frissen főtt
rizs. Emberek ültek az asztal körül, de a harcos meglepetésére mindannyian
éhesek voltak. Soványak voltak, rosszkedvűek és nyomorúságosak. A harcos
hamarosan rájött, hogy miért. Mindegyiküknek olyan evőpálca volt a kezében,
amely két méter hosszú volt! A pálcák nélkül el sem tudták érni a rizst, azonban
a pálca hossza miatt bármennyi rizst csíptek is fel, sehogy sem tudták a
szájukba tenni. Rápotyogott a fejükre, bele a szemükbe, és szanaszét a földre.
Minden a feje tetején állt. Állandó volt a perpatvar, röpködött az étel,
elviselhetetlen volt a lárma.
A harcos ránézett a vezetőjére. -Most már
visszamehetünk? – kérdezte. Így is tettek. A Mennyország kapuja szélesre
tárult, és a harcost átvezették rajta. Amikor körülnézett, meglepve pillantotta
meg ugyanazt az asztalt, amelyet a Pokolban látott, ugyanazt a csészét tele
ízletes rizzsel, és az asztal körül az embereket a kétméteres evőpálcákkal.
A harcos nem akart hinni a szemének. -De
hiszen ez pontosan olyan, mint a Pokol – panaszkodott.
-Biztos vagy benne? – kérdezte a vezetője.
– Nem látsz semmi különbséget?
A harcos még egyszer szemügyre vette az elé
táruló látványt. Azonnal észrevette a különbséget. Itt nem szomorú, éhes
arcokat látott. Az asztal körül ülő emberek mind egészségesnek és vidámnak
látszottak. Nevetgéltek és majszolták az ételt. Hogyan volt ez lehetséges?
A harcos nem sokára megtudta. Ahelyett,
hogy mindenki megpróbálta volna magának megkaparintani, amit csak tud, a
Mennyországban az emberek segítettek enni egymásnak. Mert bár a pálcák túl
hosszúak voltak ahhoz, hogy a saját szájukhoz emeljék őket, ahhoz már nem, hogy
másokat elérjenek velük. Mindenki arra használta a pálcáit, hogy valaki mást
etessen vele.
A harcos végre megértette. A Menny és a
Pokol teljesen egyforma. Csakhogy míg a Pokolban az emberek önzők, éheznek és
boldogtalanok, a Mennyben segítenek egymásnak és boldogok.
(Kínai népmese)
Nema komentara:
Objavi komentar