Rostás Farkas György
Számot kell adnunk az életünkről
Rostás Farkas György
Úgy éljük életünket, ahogy az meg van írva
a csillagokban. Nem mindegy, hogy az ember gőgös-e, vagy alázatos. Istennek
tetsző életet kell – kellene élnünk. Hogy ezt miért mondom és írom…
Most hirtelen Mahatma Gandhi jut eszembe.
Azt mondta: „Az emberiséget egy nagy
ölelésben kellene egyesíteni.” Milyen igaza volt! Az Isten előtt nincs kivétel.
Úgy szereti a szegényeket, mint a gazdagokat. Én azt mondom, a szegény ember
sokszor talán boldogabb...
Ne feledjük egy percre sem, egyszer számot
kell adnunk életünkről. És ebben sincs kivétel, sem szegény, sem gazdag között
– de még a gonosz számára sem…
Szeretteinkre ne csak formálisan,
külsőségekben emlékezzünk, öleljük át őket gondolatban, és legyen minden
nap egy nagy összefogás vágyának napja.
Imádkozzunk minden nap, valamennyi néphez,
valláshoz, felekezethez tartozó embertársunkra is gondolva.
Azt kérdezem magamtól és mindannyiunktól:
Tudunk-e másokért is tenni, jó szóval, tanáccsal, cselekedettel,
példamutatással. Vajon tudunk-e gyűlölet nélkül élni ebben a gyűlölettől terhes
világban? Ez itt a kérdés!
Vizsgáljuk meg lelkünket! Isten szabad
akarattal áldotta, vagy verte meg az embert. Vajon - de ez már nem kérdés - , csak elmélkedem,
ha most újra kezdené a mi Istenünk, ismét így cselekedne?
Mi, már csak különbséget teszünk ember és
ember között.
Bizonyára ismerik Önök Kedves Olvasóim a
kék meg a barna szemű gyermekek-dilemmáját.. Talán már én is írtam róla. Ha
nem, hát álljon itt örök mementóként:
A tanító néni egyik órán azt mondta a
gyerekeknek: hogy minden kék szemű gyerek gonosz. Kicsit később megismételte,
de ekkor már a barna szemű gyerekekről állította ugyanezt. Végül elárulta, hogy
az egészet ő találta ki.
Csak képzeljük el, mi játszódhatott le a
gyermeki agyakban, lelkekben, szívekben!
Mindannyian tudjuk – ahogyan Gyurkovics
Tibor is oly sokszor emlegette azt a pici fecskekódot – mi is kódolva vagyunk.
Vajon tudunk-e tartósan alázattal élni és
szeretetet gyakorolni? Hát igen, ez talán nehezebb lehet, mint a gyűlölködés,
de sokkal jobban tenné mindenki, ha a szeretetet gyakorolná, mert aki még nem
tudja, annak üzenem: a szeretetből minél többet adunk, annál több marad.
Napfelkeltétől napnyugtáig szeretni… Mert,
ha az ember érzi – ébredéstől lefekvésig, hogy szeret és szeretik, akkor
megtudja, hogy mit jelen boldognak lenni.
Ma azt érezzük, hogy nincs bizalom. Hogy
anélkül hogyan lehet élni? Azt nem tudom, de biztos lehet. Mert szeretet nélkül
se lehet(ne), de mégis sokan élnek úgy!
Szegény Jézus naponta hányszor csúfolják
meg világszerte az álszent politikusok, szegény dúsgazdagok, alvilág bárói, „nem
tudják, hogy mit cselekszenek” – hangzott el ott a Golgotán, miután
elvégeztetett.
Csak azt szeretném mondani, üzenni a mának
és a holnapnak: hogy mindannyian szeretetben fogantunk, s az nem szégyen, ha az
ember szeret. De azok, akiket nem szeretnek, ezt sohasem fogják megtudni. Ha
pedig nem vagyunk otthon egymás szívében, akkor hiányérzetünknek kell lennie.
Mert, ha tetszik, ha nem, csak abból tud
adni az ember, amije van. Ha van egy pici adomány, amit Istentől kaptunk, talán
kötelességünk abból adnunk a szegényebbeknek is. Merthogy szegények mindig
voltak, vannak és lesznek közöttünk.
Higgyétek el, nagyon kevés kell a
boldogsághoz, amire minden ember egész életében vágyik.
Sosem késő elkezdeni! Isten bőséges áldását
kérem mindannyiunkra.
Nema komentara:
Objavi komentar