A pillanat varázsa - Le momentosko vruzhipe
Írta: Király Lajos
Le momentosko vruzhipe guglo-j, sar angluni
daramni, izdrindes peradi chumi, tela le parkoske kashta. O momento la chudako
dumbipe si, so nashtig palesh te keren – ke numa atunchi jekhfar hatyaras thaj
dikhas kodo, kaverkanak kaverfele hatyarimata den angalyiamen ande lenge
kuja... Vash kado o momento sigones trubul te las thaj te ashavas ande amaro
jilo thaj ando amaro dyi, ke hural-tar thaj nachol, sar o lasha shungaki
parfumi, so numa pej skurti vrama perdal zalisarel peska shungasa -, te mukhas
slobodes la glazhako muj. O momento hural-tar, sar o biuzho andar e valin, thaj
apol khancheskes dorinas po baro vruzhipe. Kodo, kade, aba chi avel palpale
chikanak...
O momento guglo-j, ke ando dyi trajinde
dorenge thaj sunenge gejzire avri prapadyon, krajisaren pe amende: opre
ablyosaren le dulmutane shukara serimata...
Le momentosko vruzhipe podarka si mashkar
la lumake nakhinde pecimata. O jilo tatyarindo hatyarimata si kado, so vi kodo
somnarel: sosko axtom si o manush, kon vi le intregones xurde hatyaripenge thaj
ramake zhanel te losshal...
Le momentosko vruzhipe le dorenge guglipesa
matyarelamen, sar le kethane angalyipeski izdraluni rama. Le kaveresko patyiv
thaj doro. Pe jekh kovlo momento xutradi podarka kathar e zhelya... Le
momentosko dombipe si vi kodo, kanak tasvira keras, so zumaven palpale te den
amenge o hatyaripe, o dikhipe, o kipo: sakofelengo intregonipe, so ande tyire
jakha fimlajvel thaj ande tyiro dyi gilyabel...
Le momentosko vruzhipe vash kado si shukar!
Tordyavel, feril ande la lumaki zhungali chingar le manushes, hoj lengo dyi te
boldyarel ande le trajoske xurde rami...
(Boldasles: Pató Selam)
Van a világnak egy mesebeli sarka. Ahol
megtörténnek valóban a csodák. A mindennapi élet apró csodái. Ahol mi is
megtapasztalhatjuk azokat, ha képesek vagyunk gyermeki szemmel látni. Nem hit
kérdése mindez, hanem a látásé. A gyermeké, aki lelkünk mélyén rejtőzik
halálig.
Király Lajos, aki elbeszéléseit, esszéit
itt írta, feltár egy világot, mely a Weöres Sándoréra emlékeztet. És nemcsak a
Galagonya című Weöres-vers asszociációjaképpen („Őszi éjjel izzik a galagonya,
izzik a galagonya ruhája…”). Hanem az által is, hogy akárcsak ismert költőnk, ő
maga is sajátjának vallhatja azt a csodafeltárást, amire csak a gyermek vagy az
érzékeny lelkületű művész képes.
Hogy hol van a világnak ez a sarka? Ott,
ahol ha feltekintek az égre „felismerem a Kis Göncölt és a Nagy Göncölt, a
Nyilast, a Fiastyúkot, a Vénuszt, azaz az Esthajnalcsillagot, amely a
legfényesebb, és északot jelez. Látom a csillagos eget tejfehér fátyollal
átszövő Tejutat is.” Ez éppenséggel lehet a világon bárhol...
Ilyen "Galagonyás dűlője" volt
Babits Mihálynak Esztergom, Móricz Zsigmondnak Leányfalu, Németh Lászlónak
Sajkód, Illyés Gyulának Tihany, Áprily Lajosnak egy parajdi boronyaház, majd
Szentgyörgypuszta, Tüskés Tibornak Balatonfenyves.
(Király Lajos. Galagonyás dűlő.
Elbeszélések, vallomások, esszék. Budapest: Uránusz, 2009. 90.)
Nema komentara:
Objavi komentar