Cigányság: Kultúrmisszió vagy sztereotip
megközelítés?
Írta: Administrator
2014. január 17. péntek, 11:22
Csak egyféle irodalom van - Cigányság: Kultúrmisszió
vagy sztereotip megközelítés?
„Tamás vagyok. / Jónás vagyok. / Cigány vagyok. /
Provokatív vagyok, kerek arcú, szenvedélyes vagyok, fekete hajú vagyok” / –
jelenti ki a 2002-es kötete fülszövegének dacos vallomásában a fiatal költő,
Jónás Tamás, tucatnyi vers és prózakötet szerzője, a 2011. október 23-i
Milla-tüntetés mozgósító protesztdala, a Nem tetszik a rendszer a YouTube-on
mára bőven egymilliós nézettség fölé kúszó klipjének egyik előadója.
Ő mondta ugyanakkor azt is egy alkalommal, hogy
szerinte cigány irodalom nincs, de ha mégis volna, az elég baj lenne, mert nem
lenne szabad, hogy legyen. Vagyis úgy láthatja, hogy csak költészet, csak
irodalom van. Megint máskor arról beszél, hogy az ő verseit nem cigány
költészetként érdemes olvasni, szimplán csak költészetként. Kérdés, miért nem
hisz a cigány irodalomban az a literátor, aki verseskötete fülszövegében tartja
fontosnak hangsúlyozni cigányságát, mi a probléma a „cigány irodalom”
kategóriájával?
Az Összefonódás című rendezvénysorozat, amellyel
Rostás-Farkas György és barátai (Bai Károly előadóművész, Miczura Károly
zenész, Kocsis Csaba költő stb.) járják az országot, nem gondolkodik ilyesmin,
magától értetődőnek tekinti, hogy az – elsősorban népművészeti ihletésű –
cigány kultúra a cigányság bemutatásának legfontosabb terepe.
Ezért is beszélhetett Rostás-Farkas az országjárás
legutóbbi állomásán, kedden az Írók Boltjában – amíg a következő fellépő, a pár
percre eltűnt Jónás Tamás előkerült – arról, hogy ha egyelőre nem látszik is
még a dologból semmi, de bírja a legfelső politikai körök ígéretét egy roma
kutatóintézet, valamint egy romamúzeum tárgyában, amelyek nagyon nagy mértékben
járulhatnának hozzá a cigányság kultúrájának intézményesült megismertetéséhez,
egyenrangúvá tételéhez.
Ünnepélyesen meg is ígérte: addig semmiképpen sem hal
meg, amíg ezeket az intézményeket át nem adják. Az esten elhangzó versek nagy
részén erősen érződött Nagy László és Juhász Ferenc hatása, a rájuk jellemző
képgazdagság, látomásosság, a népköltészeti ihletés és a költő közösségi vezető
szerepének erőteljes hangsúlyozása. A prózai szövegek uralkodó jegye a
hagyományos értékek, a családi idill iránti nosztalgia volt.
A hetvenes években induló, gyorsan elismertté vált
cigány alkotók sokan ennek az akkor eleven, mára talán túlhaladottá vált
hagyománynak a jegyében kezdték pályájukat. Jellemző, hogy az akkoriban
különösen elismert Bari Károly maga is Nagy László művészetének lekötelezettje,
a kilencvenes évek elejétől abba is hagyta a versírást, azóta elsősorban kiváló
néprajzkutatóként, a Kárpát-medencei cigány folklórkincs gyűjtőjeként dolgozik.
A kérdés másik szakértője Beck Zoltán, aki elsősorban a
30Y nevű népszerű alternatív zenekar frontembereként ismert, azonban úgy látja,
hogy még ennél is mélyebbre kell mennünk, ha meg akarjuk magyarázni, miért
tűnik úgy néha, hogy a cigány művészet egyik vonulata nehezen talál
kapcsolódási pontokat a kortárs kultúrával: – A hagyományos irodalomtörténeti
elbeszélések próbáltak megalkotni egy cigány irodalom nevű szövegegyüttest,
könyvkupacot, elmesélni a történetét, szereplőkkel, helyszínekkel, helyet
találni számukra a magyar irodalomtörténetben – mondta lapunknak. – Csengey
Dénes író, a rendszerváltás korán meghalt, emlékezetes figurája sokat tett
azért, hogy ez így legyen.
A nyolcvanas években két nagyesszét is írt a cigány
irodalomról, amelyben kijelöli és műnemek szerint mintegy csapatokba rendezi a
szerinte kanonikus szereplőket. Az epikus triász tagjai Osztolykán Béla,
Lakatos Menyhért és Holdosi József, a lírai triászé Bari Károly, Balogh Attila
és ismét Osztolykán. Beck úgy látja, hogy az ilyen, később sokak által követett
értelmezések egyrészt végül a puszta tematikára szűkülnek, és éppen a művészi
szempontok vesznek el, másrészt az értelmezők kénytelenek előbb-utóbb
megmondani, mi az, ami cigány-cigányos, már ahhoz is, hogy egyáltalán ki tudják
jelölni a szövegek körét, amelyekkel dolgoznak.
Nehezen tudja kezelni ez a szemlélet például Jónás
Tamás verseinek jelentős részét is, noha Cigányidők című önéletrajzi prózája
például szépen beleillik. A cigány jellegzetességek kijelölése ráadásul könnyen
ellensztereotípiákhoz vezethet, ez a veszély Beck szerint fennáll a cigány
képzőművészet esetében is Jónásnak a cikkünk elején idézett elutasító szavait
is ilyesmi, a cigány irodalom irodalomtörténeti ketrecének elutasítása
motiválhatta, a kilencvenes évek végén egy roma lapban ki is kelt Kovács József
Hontalan cigány költő egyik kötete ellen, amelyben a reprezentáció és a
felelősségvállalás etikája volt hivatott szerinte elfedni a versek gyengeségét.
Beck szerint célszerűbb volna a cigányság kérdését
inkább értelmezési szempontnak tekinteni, így különféle pillanatokban,
különféle perspektívákból más-más szövegek tűnhetnek cigány irodalomnak, attól
függően, mikor tűnik éppen ez a szempont érdekesnek. Elvileg minden olyan
műalkotásnál használhatóvá válhat, amelyben feltűnik a cigányproblematika, így
szerinte újra lehetne értelmezni akár Aranytól A nagyidai cigányokat vagy
Kertész Imre Sorstalanságát is.
Ebben a szellemben dolgozik Junghaus Tímea is a cigány
képzőművészet vizsgálatakor. Beck és Jónás Tamás egyébként jövő hét szerdán is
beszélgetnek egymással hasonló kérdésekről a DokuArt-sorozat aktuális
rendezvényén, a Ráday utcában.
(Forrás: nol.hu/ Vári György)
Nema komentara:
Objavi komentar