Kade phirel kon khanya chorel!

Kade phirel kon khanya chorel!   

  

Írta: Lakatos Klára        

Varikana dulmut trajisardas jekh romano manush. Kattyi shavora sas les, hoj pe peske vasta chi zhanlas te ginavel le. Mulas leski gazhi. Haj kade korkoro ashilas peske shavorenca. Le majbaro shavesa phirde ande gava, butyi te keren. Kade rodenas xamako le but bokhale shavorenge. Milajasa inke sas le varisar, sas len butyi. Ande cini kolyiba inke chi jekh pato nas, khanchi pe luma.

Pe sulum sovenas. Andar o vesh kidine penge jagako, pe ratyate. Anda barr kerdine bov, haj kothe kiravenas, tatyonas.

O rom kerkisarlas, ke o cino kher pherdo sas, xurde shavorenge rovjimasa. 

Chi sas so te kerel opre gelas ando gav, te mangel peske.Kothe gelas karing e gazhe, kaj majanglal butyi kerdas. Khonyik chi delas leske khanchi. Kana vi o deshutno kher bishadas les, bari briga las karing peste. Sar zhalas khere, sas jekh kast palal ande vulyica, kothe cirdas pes. Sar kothe beshlas korkoro, jekh zhukel pasha les cirdas pe.

Anda leski angalyi beshlas, haj kade dikhlas ande romeske jakha. Sar o rom rovelas, pittyalas leske asva, kade pittyalas vi anda le zhuklesko.

Pala kadi nabutara, o zhukel duma das karing leste, romanes: Na brigasaras! Dikhav vi tu choro san, haj vi me. Andre te xutres man zhukleske, vi me kade dikhav tut, sar muro manushes. Shaj dikhesa duje zhene, majfeder trajisarasa. Shaj gindin, sar losshalas o rom. Zhukles chikana chi shundas te vorbij, nichi ungrika, sar inke romanes.

- No, av manca muro amal! -Phendas le zhukleske. Sikavav tuke palakadi kaj beshasa, taj kon avna, tye amalura.

No, o rom haj o zhukel shukares zhanas penge po drom. Kade sar zhanas, o zhukel sama las jekh shoshojes. Phenel le romeske:

- Azhukar man kathe! Avav me sigo! Haj vi pizdel pe, pala o shoshoj.

O rom kodi gindisardas, hoj o zhukel chi kamel aba lesa te zhal, de azhukardas les. Vuricilas pe aba kamlas khere te zhal, kana dikhlas, hoj o zhukel, jekh baro shoshojes inkrel ande pesko muj.

- No dikhes muro amal! - Phendas o zhukel. Phendem me tuke duje zhene majfeder trajisaras. Akanak khere zhas, haj kushes, pekes, le shoshojes, palakodi duje zhene xasa andral. Le romeske jakha kade avri porradyolas, sar desh rupuno. Chi tromalas avri te phenel le zhukleske o chachimo, hoj but zhene xana andral.

No, zhan andre, ande cini kolyiba. Le shavora chi zhangnas kaske te loshaven majfeder, le shoshojeske, le zhukhleske, vaj penge dadoreske. O zhukel kana dikhlas, hoj na dujzhene si le, ande jekh rig cirdas pes, haj gindisardas.

Vare, khatar trubulas xamako te anel lenge. Ande leski godyi avilas, hoj si ando gav jekh gazho, kothar chordas aba peske khanyan.

No dostaj kodi karing, o rom kade loshalas le shoshojeske, hoj chi las sama, po zhukel. Kodi gindisardas le shavore khelen-pe lesa.

Pe so o rom sama las pe, o zhukel ando gav sas aba. Tele beshlas angla gazhesko gradyija, haj azhukardas, te mukhel avri le khanyen.

Gata sas. Andre gelas, haj xapadas trin thule khanyan. Cirdas le ande gropa. Gelas o zhukel duvar, trivar, pe so desh khanyange boldas avri e korr. Chi zhanglas khere te lingrel le haj kade, sas te del duma khere.

Vi nashlas, sar zhanlas, ke dukhalas aba lesko dand pe peko shoshoj.

No kana, andre reslas ande cino kher, o rom angalyi das les, chumidkerlas les.

- Jaj muro cino amal! Kodi gindisardom, aba kathe mukhlan ame. Kaj phirdan tu cino dromari?

Vi le shavora loshale leske. Shaj ke chi hatyarde mishto, so phendas o rom le zhukleske. Kade dine leske anav: Bolygó. Av kathe cino Bolygó! Garudam tuke kokala.

O zhukleske maj mishto pelasas o mas, de vi kade dosta sas leske.

No xalas sigo le kokala, haj vi phenel avri so kerdas.

O rom vi loshalas, vi na. Ke vo chikana chi chordas, feri butyi kerlas, haj manglas peske. Shaj ke phendem aba, krechuno avilas. O rom perdal gindisardas kadi butyi. Gindisardas, vo manglas, haj chi delas les khonyik. Sostar te na chorel? No, vi lel pes opre peske trine shavorenca, haj le zhuklesa, zhan pala le khanya. Lingren khere, uzharen, peken len.

Kade xale le but shavora. Feri vi o zhukel korkori xalas jekhes.

Nichi naj vorba pala kodi, shukar ratyi sas kadi, pal kasavi bari bokh. Kado sas o angluno sunto dyes, ke pe kaver dyes sas o chachuno.

Avri zorilas. O shavora pale zhelyin-roven ande bokh. O rom ande jekh rig, o zhukel kaver rig gindisaren, brigisaren so te keren. Dikhlas o zhukel po rom, haj pale gelastar peske.

Pe kodi gindisardas, hoj o gazho chi las sama le khanyen, ke si les dosta. Vo pale zhal, haj chorel duvar katty, sode majanglal, ke cerra sas, vi vo xalas inke jekh-duj. No, dostaj kodi karing, o zhukel pale kerdas peski butyi. Bish khanyan cirdas ande gropa. De, de, de, nashlas khere. Phutyardes zhalas andre ando kher, haj vi del tele, so sar kerdas.

- Sostar brigisares muro amal? - Phenel le romeske. Avla so te xasa pe sunto ratyi. Garudom le khanyen, numa pal lende trubulas te zhas.

- Najis tuke Bolygó. - Phenel o rom. Maj pala lende zhasa ratyake, kana o gazho chi lel sama.

- Mishto si. T avel kade sar tu gindis Shaj gindin apol soske bokhale sas le.

Chi avlas khanchi, de o gazho sama las le khanyan.

Vi kodi avri zhanglas, hoj variso naj mishto, ke sar o zhukel dindarelas le khanyange korr, o rat zhi kaj e gropa cirdelas.

O gazho akanak, trivar kattyi kasavo posh das le khanyenge, kathar bares cipinkernas le khanya. Gindisardas kade xutrel kodoles, kon le khanyen chorel. Vi kade fajlas leske, hoj le khanya cipinkeren pe vatra. No kadi chi avilas andre leske, ke le khanya chi jekh duma chi denas, kana o zhukel chordas le.

No dostaj kodi karing, hoj o gazho rakhlas le bishe khanyen ande gropa.

Sa chudilas pes, hoj sostar chi cipinkernas kadala khanya. Te chorr sas, sostar chi lingerdas pesa.

Kodi gindisardas ande peste, vo aba chi zhal khatik, avri zhanel so si kadi vrama. Vi lel pesko skamin, haj beshel pasha gropa ando vesh.

Aba vuricilas e vrama, kamlas khere te zhal, kana dikhlas, hoj o rom, peske trine shavorenca, haj le zhukhlesa, zhikaj e gropa cirden pengo drom. Azhukardas o gazho, te kiden kethane ando gono, le khanyan. Vo tele ashilas pasha lengo dumo, haj zhikaj khere zhalas lenca.

No len le khanyan, sigo keren. Lashi sung avel avri andaj e cini kolyiba. O gazho pe fejastra dikhel so keren e chorre. Gata sas sogodi.

Krujal beshen, thaj xan sar zhanen. Inke vi o gazho nakhavlas. 

Zhalas aba khere, ke sonyindas le, ke kattyi bokhale manushen chikana chi dikhlas.

Sar duj - trin paso kerdas kathar o kher, sa shunel: Kakaréja! Kakaréja!

Cipinkeren. Zhal, pale dikhel andre pe fejastra. Haj so dikhel, e but xurde shavora, o zhukel, haj o rom pe jekhavreste pashjon. 

Pengi perr xutren, haj cipinkeren: Kakaréja! Kakaréja! O gazho kodi gindisardas pherasa keren le rom. Haj palakodi avilas ande godyi, hoj kathar o posh si sako.

No nichi o gazho chi ashilas bivorbako. Andre gelas. Kana dikhle les, majfeder cipinkernas. Pe so o gazho:

- No dikhen! Kade phiren kon khanya chorren! Palakodi boldas-pe, thaj zhi khere nashlas, ke anda assapo andre kerdas peski butyi ande kalca. O roma, zhikaj detehara, cipinkernas:

Kakaréja! Kakaréja!...

Nichi me chi patyajlomas kadi, te na mashkar lende phendasas mange varikon.

http://www.kethanodrom.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=918:kade-phirel-kon-khanya-chorel&catid=76:forditasok&Itemid=89

Így jár, aki tyúkot lop!

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy cigányember. Annyi gyermeke volt, hogy a tíz újján nem tudta volna őket összeszámolni. Felesége meghalt, így egyedül maradt gyermekeivel. Legidősebb fiú gyermekével igyekeztek betevő falatot szerezni a sok éhes szájnak. Nyáron meg is voltak valahogy, hiszen egyéb mesterséghez nem értettek, csak a házak falának tapasztásához, meszeléséhez.

Az ilyesfajta munkára, csak nyáron volt igény a faluban.

Jött a tél. Kicsi kunyhójukban, még ágy sem volt. Szalmán, rongyokon, meg ami éppen volt, azon aludtak. Melegedni sem állt módjukban másként, mint a kicsi kunyhó közepén, téglából eszkábált tűzhelynél. Azt is úgy, hogy nappal az erdőben szedett gallyakból éjszakára tüzet raktak. A cigány ember nagyon elkeseredett, mert a kunyhó egyébbel sem volt tele, mint a sok apró gyermek sírásával. Nem volt mit tenni, elindult a faluba kéregetni.

Minden házba bekopogott, hol korábban dolgozott, de senki nem adott neki semmit. Mikor már a tizedik háznál is elutasították, bánatában egy útmenti fa alá kuporodott. Ahogy törte a fejét, mitévő legyen, egy kóborkutya szegődött mellé. Egyenesen az ölébe ült, és csak nézett a cigány szemébe. Ahogy a cigány szeméből hullottak a könnyek, úgy hullottak a kutya szeméből is. Nem sokkal ezután, a kutya megszólalt, persze nem akármilyen nyelven, hanem cigányul.

- Ne bánkódjunk! Látom, te is szegény vagy, meg én is. Ha befogadsz kutyádnak, én is elfogadlak gazdámnak. Meglásd, ketten jobban boldogulunk.

Gondolhatjátok, mennyire örült a cigány, hiszen kutyát még életében nem hallott beszélni, pláne, nem cigányul.

- No gyere pajtás!- mondta a kutyának, megmutatom neked, hol fogsz lakni, és kik lesznek a barátaid. A cigány és a kutya boldogan ballagtak hazafelé a faluszélre, miközben a kutya meglátott egy jókora mezei nyulat.

- Várj meg gazdám! Akadt egy kis dolgom, jövök én mindjárt. És azzal elfutott. A cigány már azt gondolta, hogy a kutya meggondolta magát a barátság terén, de azért várakozott. Már majdnem indult hazafelé, mikor látta, hogy a kutya egy jókora nyúllal a szájában rohan feléje.

- Látod édes gazdám! Mondtam én neked, ketten jobban boldogulunk. Most hazamegyünk, megnyúzod, megsütöd a nyulat, és jót lakmározunk mi ketten.

A cigánynak akkorára meredt a szeme, mint egy tízforintos. Nem merte elárulni a kutyának, hogy a lakomából nem lesz semmi, mert bizony kettőjüknek is kevés volna, nem annyi éhes szájnak.

Megérkeztek. Beléptek a kis kunyhó ajtaján. Hatalmas gyermek ricsaj volt. A gyermekek azt sem tudták kinek őröljenek jobban, a nyúlnak, kutyának, vagy az apjuknak. A kutya mindjárt látta, nem fognak ők ketten lakomázni, mert itt sok az éhes gyerek. Behúzódott egy sarokba, és gondolkodni kezdett. Vajon honnan kellene nekik ételt szerezni.

Eszébe jutott, hogy a faluban van egy nagygazda, ahonnan olykor-olykor ő is lopott magának tyúkot. No elég az hozzá, hogy a cigány annyira el volt foglalva a lakoma elkészítésével, hogy a kutyára rá se nézett. Azt gondolta, eljátszadoznak vele a gyerekek.

Mire a cigányember észhez kapott, a kutya már a faluban volt. Leült a gazda portája elé, és várta, hogy engedje ki a tyúkokat az ólból.

Mikor ez megtörtént, a kutya belopódzott a kerítésen, és hopp, elkapott vagy három kövér tyúkot, és egy közeli gödörbe húzta őket. Eltelt egy kis idő, mire tettét többször is megismételte. No elég az hozzá, hogy legalább tíz tyúknak tekerte így ki a nyakát. Hazavinni már nem bírta őket, ezért kénytelen volt szólni az otthoniaknak. Szaladt is, ahogy csak bírt, mert bizony már nagyon fájt a foga a sült pecsenyére.

Mikor belépett a kunyhó ajtaján, a cigány az ölébe vette, és csókolgatta.

- Jaj kedves barátom! Már azt hittem, örökre itt hagytál bennünket. Merre jártál te kis bolyongó?

A gyerekek is nagyon megörültek neki, és nyomban el is nevezték Bolygónak, mert bizonyára félreértették apjuk becézgetését.

Hívták is nyomban magukhoz: - Gyere kis Bolygó, eltettük neked a csontokat!

A kutya persze jobban őrült volna a húsnak, de megértő és gondoskodó kutya volt, és ebben a helyzetben örült a csontnak is.

Gyorsan megette, majd beszámolt a családnak a szerzeményről.

A cigányember boldog is volt, meg nem is, hiszen ő maga sohasem lopott, inkább dolgozott, vagy kért. Talán említettem már, karácsony ünnepe közeledett.

A cigány meg úgy volt a dologgal, hogy ő bizony kért becsületesen, de nem adott senki. Így aztán nem sokat teketóriázott, elment a tyúkokért a kutyával, és három gyermekével. Hazavitték, megsütötték, és finomat lakmároztak belőle. Még a híres Bolygó kutyának is egy egész tyúk jutott. Szó se róla, igen szép este volt, majdnem egyhetes éhezés után. Ez volt az elő-szenteste, mert másnap jött az igazi.

Megvirradt. A gyerekek megint sírtak, ordítottak az éhségtől. A cigány az egyik sarokban búslakodott, hogy mitévő legyen, a kutya meg a másikban. A kutya látta gazdája szomorú arcát, megint útnak indult. Arra gondolt, úgysem vette észre a gazda a tíz tyúkot, hiszen annyi van neki.

Ő bizony visszamegy, és kétszer annyit lop, mint előző este, mert ilyen nagycsaládnak az kevésnek bizonyult. Meg szó, ami szó, ő is megevett volna kettőt.

Na elég az hozzá, a kutya ment, tette a dolgát. Tettét végrehajtotta. Elrejtette ismét a gödörbe a húsz tyúkot. Gyerünk, szaladt hazáig.

Nagy büszkén belépett az ajtón, és előadta hőstettét.

- Ne bánkódjál édes gazdám! Lesz mit enni az ünnepek alatt. Elrejtettem a zsákmányt, már csak érte kell menni.

A cigányember nem mert fényes nappal a dologra vállalkozni.

- Köszönöm drága barátom. Majd estére érte megyünk, nehogy elkapjon a gazda.

- Jól van édes gazdám. Legyen, ahogy akarod. Pedig már mindannyian nagyon éhesek voltak.

Nem lett volna semmi baj, de bizony a gazda már aznap este észrevette, hogy eltűnt tíz tyúkja. Azt is tudta, hogy valami turpisság van a dologban, mert ahogy a kutya elharapta a tyúkok nyakát, és végighúzta, a nyomok a gödörbe vezettek.

Ez a gazda igen szorgos ember volt, és azt szerette, ha hangosan kotkodácsolnak a tyúkjai. Gondolta magában, ma este háromszor annyi kotkodácsoló port ad tyúkjainak, mint előző este. Így legalább leleplezi a tolvajt. A tyúkok azonban nemhogy hangosabban kotkodácsoltak volna, mikor a kutya húszat lopott el belőlük, hanem meg sem bírtak szólalni.

No elég az hozzá, hogy a gazda másnap a húsz tyúkot is megtalálta a gödörben. Nem tudta elképzelni mi történhetett.

Ha tolvaj volt, miért nem vitte magával a tyúkokat? Elmélkedett magában a gazda. Azt meg különösen nem értette, hogy a kotkodácsoló portól miért nem kotkodáltak tyúkjai. A kíváncsiság majd kifúrta az oldalát.

Elhatározta, hogy ő bizony meglesi a tyúkpusztítót.

No úgy is volt. Fogta a kis sámliját, és a gödör melletti sűrű bokorban meghúzódott. Már majdnem megunta a várakozást, mikor észrevette, hogy Bolygó, a kutya, a cigány és három nagyobb gyermeke a gödör felé veszik az irányt. A gazda megvárta, hogy zsákba rakják a tyúkokat, majd szép komótosan a hátuk mögött lemaradva, hazáig kísérte őket.

Ahogy hazaértek, rögtön hozzáláttak kopasztani a tyúkokat. Sürögtek-forogtak, de olyan csodálatosan, hogy a gazda szája is tátva maradt mikor látta őket. No elég az hozzá, finom sült pecsenye illat áradt a kis kunyhóból szenteste. Hozzáláttak. Körbeülték, ették, ahogyan csak érték.

Még a gazda is megkívánta, nagyokat nyelt. Úgy gondolta, nem bántja őket, had egyenek szegények, hiszen szenteste van. Már indult volna haza, mikor egyszerre hatalmas kukorékolást hallott.

Visszanézett a kis kunyhó ablakán, és látta, hogy a kutya, a cigány meg a gyerekek a földön fetrengenek, egymás hegyén - hátán, a hasukat fogják, és közben kukorékolnak.

- Kakaréja! Kakaréja!

Először azt gondolta, hogy a cigányok csak jókedvükben teszik, majd átfutott a fején, hogy tyúkjainak háromszor több kukorékoló port adott, ők meg ezt ették meg.

Belépett a kunyhóba. Mikor meglátták őt, mégjobban kukorékoltak.

A gazda sem állta meg szó nélkül.

- No látjátok! Így jár, aki tyúkot lop!

Azzal sarkon fordult, meg sem állt hazáig, mert nevetőgörcsében bevégezte dolgát a gatyájába.

A cigányok meg világos reggelig kukorékoltak.

Én sem hittem volna el ezt a mesét, ha nem közülük mondta volna valaki.

(Forrás: kethanodrom/2003/2.szám)