Isten fogai közt - Mashkar le Devleske
danda
Írta: Babits Mihály
Kasavo-j muro dyi, sar jekh bisiklo frukto,
so lokhes avri del lesko sa gunzh, mashkar variso zudenge pogane danda. Thaj si
kanak kade zerol opre, hoj kadal danda chache si. Kanak andej Erdély lingardom,
ande Havasaljako tunyariko foro, thaj avri reslom kaj e barrasli plajica, vorta
jakhenca le jivalesa - parne plaja sas, korkore parne plaja, intregones avri,
pala o foro. Kasavo brigaslo-j kado.
Nas kothe aba khanchi, so zhuvindo, chi
dichol kaver, numa kadal barra, thaj majtele e loli, kushli shishik, thaj opre
po cheri le norura. Kodol, kanak tunyilas, sar te majtele hurajlasas - phare
thaj trutne, phagardes parne norura sas.
Shilale sas le norura, - sakofelo
shudro thaj kushlo -, sakofelo kasavo barruno-j, sakofelo bizhuvindo-j - e
phuv, le playa, thaj kothe opre vi o cheri -, e trutne norura, parnes -,
phenav: andre perdes ande le aponesko majdurutno lolipe.
O foro, o trajo, bares dur sas, thaj bares
khancheske sas aba, la phuvaki bikuch cini pugnya, xasarde pala sakofelo.
Kathe
me som korkores tates zhuvindo, mashkar le shudre plaja thaj le shudre norura,
ande la gracijaki xiv -, mashkar la phuvake uchimata thaj o dyeso cheri. Tela o
tele pherdo dyeso cheri - kathar aba majna pe mande perdine le norura.
Oh,
sosko cino, izdraluno trajo som ande le biagoresko univerzumo!
Thaj pe mande perdas o dyeso, shudro cheri.
Majpashe avilas peske trutne, parne norurenca, sar bare parne dandenca, andar
la aponeske dandengo lolo mas.
Oh, katastrofa! Tele vi le parne plaja bare
danda sas, ande lola phuvake dandengo mas. Pe jekh zugeske biformake, phagerde
danda phiros me. Oh, katastrofa! O plaj vazdyolas, thaj o noro avelas tele.
Me,
cino-tato trajo, mashkar duj bare shudre dandengi krama tordyuvos. Kovles po
trutno plaj. Thaj avelas o nuro, avelas le aponesko lolipo. Le parne danda
pashonas!
Le dandengo lolo mas miskilas! Me,
cino-tato masesko xaxar -, izdrajlom.Oh, baxtale bare danda, kaske danda san
tume? Sakokanak mashkar tumende hundisarel o chorrikano Trajo.
Kathe-kothe
drukisarenamen, sar cine Xaxaren, ando pogano Muj, pune praxo avasa mashkar le dandengo
lolo mas.
So-j kodo pogano Bizhuvindo, kon le Zhuvipes chambrel? Oh, pogano
Shiva! Vaj vi tu trajo san, vadno thaj tato trajo, numa tyire danda si shudre?
Man le dandengo shil daravel; thaj
chudinavamen, le manushen, kon kasave tromale sam, hoj andar kadal korre danda
khera keras amenge.
(Boldasles: Pató Selam)
Isten fogai közt
Olyan az én lelkem, mint egy különös
gyümölcs, mely lassankint mind ízét és zamatát kiadja valamely óriásnak
marcangoló fogai közt. És néha úgy tűnik föl, hogy ezek igazi fogak. Amikor
Erdélyben bolyongtam, havasalji sötét városkában, és kiértem a sziklás
emelkedéshez, szemben a havassal - fehér sziklák voltak, magányos fehér
sziklák, egészen kívül a városon - olyan szomorú - - semmit sem lehetett már
látni ott, semmi elevent, csak ezeket a köveket, és lentebb a vörös és kopár
agyagot, és fönt az égen a felhőket, amelyek alkonyra mintha lejjebb
ereszkedtek volna - nehéz és darabos, töredezett fehér, masszív felhők voltak.
Hidegek voltak a felhők, - minden hideg és
kopár - minden oly ásványi, minden élettelen - a föld, a sziklák, és ott fenn
az ég is, a tömör felhők, fehéren,mondom, beágyazva az alkony messzebb
pirosába.
A város, az élet, nagyon messze volt és nagyon semmi volt már,
jelentéktelen kis sebe a földnek, elveszve, minden mögött. Itt magam voltam
melegen eleven, hideg sziklák és hideg felhők között, kis kegyelem-résben,
tornyosodó föld és sűrű ég közt. Lecsukló sűrű ég közt - mert szinte már rám
estek a felhők. Ó, milyen csöpp kis reszkető élet voltam a végtelenben!
És rám csuklott a sűrű, hideg ég. Közelebb
jött darabos, fehér felhőivel, mint óriási fehér fogakkal, az alkony piros foghúsából.
Ó borzalom! lenn a fehér sziklák is nagy fogak voltak, a vörhenyes
föld puha foghúsában.
Egy óriásnak
idomtalan, tördelt fogain jártam én! Ó borzalom! a szikla emelkedett, és a
felhő jött lefelé. Csöpp meleg élet, két nagy hideg fogsor között álltam. Puhán
a kemény sziklán. És jött a felhő, jött az alkonypír. A fehér fogak közeledtek!
A piros foghús mozgott! Csöpp kis meleg húsfalat, reszkettem.
Ó boldog nagy fogak, ki fogai vagytok, -
akik közt örökké vergődik a keserves Élet? Ide-oda lökődünk, apró falatok, az
iszonyú Szájban, míg elporladunk a piros foghús közt. Mi ez a nagy Közöny, az
Élettelen, aki az Életet rágja? Ó borzasztó
Shiva! vagy élet vagy te is, vad és meleg élet; s csak fogaid hidegek, óriási
Őrölő? Engem a fogak hidegsége kísért; és megdöbbenek magunkon, vakmerők, kik e
vak fogakból házakat faragunk magunknak.
Nema komentara:
Objavi komentar