Karácsony a révkomáromi oláhcigányoknál
Cigány csoportok, közösségek
Írta: Varjú Katalin
2014. január 02. csütörtök, 07:56
Bizony rendesen meghatódtam, mikor az első ünnepi
élményeimet szereztem és éltem át oláhcigányéknál. .Persze mindez meghívásra
történt, és elég régen volt. Ezt 1998-ban érdemeltem ki először. Tehát már
tizenöt éve. Engem hajtott a kíváncsiság
és a másság megismerése annak ellenére, hogy környezetem sokszor csodálkozott el azon, hogy már megint
oda a péróba, közéjük megyek.
Én meg mentem. Nem érdekelt, hogy közben besötétedett,
hogy én ott egy paraszt voltam. Akkor már a testvérükké fogadtak, ami
köznyelvre fordítva annyi, hogy elfogadtak úgy ahogy voltam. Akkor már
Phábaj, általuk már cigány-névre
átkeresztelt Alma voltam. Mindig jól éreztem magam közöttük. Nyitott ,
felszabadult emberek voltak. Romásan énekeltek, hisz a közmondásuk is azt mondja:
A roma ének nem hazudik (Romani gyili nachohavel).
Most, hogy már elég sokat tudok, de mégsem tudok eleget , nem beszélve arról
hogy nem felejtem el, hogy szerettek ,
újabb meghívást kaptam.
Az újdonságok,
meg a változások megismerése is hajtott.
Változott-e az akkor Krecsuneszki , most meg már Krecsuneszko bers-nek hívott
ünnepkör forgatókönyve. A környéken zömében lovári, kevesebb cerhari, meg
kherari cigányság élt. Foglalkozásaik
szerint hívták magukat így. Magyarul tehát a lókereskedők, sátoros meg a házaló
cigányokról lehetett tudni.
Oláhcigányoknak vallották magukat.
Régi szokás szerin minden napnak megvolt a
neve és forgatókönyve. Erre a három
napra még a vándorló cigányok is megálltak annak idején valahol.
Decemberi 24,
azaz uravel gyész-a karácsonyfa öltöztetés napja, decemberi 25- bari meszaj le
szunto krecsuneszki- szent karácsony nagy asztal napja, decemberi 26 – cini
meszaj le szunto krecsuneszki-szent karácsony
kis asztal napja volt
Akkor a
közvetlen rokonságból való , legidősebb románál, akit csak Puro romnak nevezett
a rokonság, állítottak karácsonyfát.
December 24-én délelőtt csakis a család tagjai lehettek
jelen, díszíthették a fát. Dió, alma, narancs került a fára .
A család ajándéka maga a karácsonyfa volt.
zen a napon érkeztek a távolabb élő rokonok is, meg a telep emberei is. Kis
édességet kaptak a gyerekek. Ezen a napon
mindenki köszöntőbe jött ide, karácsonyfa nézőbe.
Másnap minden asszony főzött, még a saját családja sem
tudhatta, ki mit készít. Ezt vitték a karácsonyfás házhoz, egymással elcserélgetett edényben, nehogy
valaki felismerje, melyikben ki által készített étel van. Ez a nap volt a „Maj
lásoj i zimno techan kiravel kogyi romnyi“ azaz „melyik asszony készíti a
legjobb ételt“ főző verseny napja.
Pontos forgatókönyve volt az egész napnak, érkezésnek, ülésrendnek az ételek
értékelésének, az azt követő ünneplésnek.
A következő napon pedig ki-ki érdeme szerin
visszatérhetett, még részesült a megmaradt ételből vagy kapott útravalót.Ezzel
véget ért a karácsonyfa küldetésének napja és az ünnepek. Mindenki visszatért a
mindennapok kerékvágásába.
Mostanság már majdnem minden családnak van legalább egy
karácsonyfa ága, ritkábban karácsonyfája.Valahol a házioltár közelébe kap
helyet és mindenféle szalagokkal van feldíszítve. Ha van dió azt a fa alá
helyezik a gyerekek örömére.Legalább egy mandarint vagy egy narancsot is
kapnak, ha a felnőtteknek nem is jut. Az én barátaimnak szerényke ételek
kerültek az asztalukra.
A főzőverseny nyüzsgő, illatozó napja már csak álom,
nosztalgia. Ajándékozás régen sem volt szokás, manapság pedig nincs rá pénz. A
fa küldetése ugyancsak véget ért december 26-án.
Halottaik sírját akik a szétköltöztetésük utáni években
hamarosan itt hagyták ezt a világot végiglátogatták, imádkoztak értük,énekeltek
nekik.
Az ittlévőkért is imádkoznak, akiknek
jobb jövőt kérnek. Ám az összetartás ereje elhozta a már régen máshova
költöztetett családtagokat, ha nem is egy bizonyos napon, mert mindenki
lehetőségei szerint tud csak érkezni, helyet változtatni.
Természetesen az
utazás is pénzbe került. Így ajándék már maga az is aki megérkezik. Én pedig,
még ma is telefonhívásokat kaptam, mikor odaérkezett az engem ismerő
rokonságból valaki.
Ma is a 2014-es év
első napján eszükbe jutottam, jókívánságaikat velem is megosztották, egymás
kezébe adogatták a telefont. Megható, szívet melengető az érzés.
Most pedig:
Tavesz bachtalo te del o Dél,
zorasza,bukuriasza-Szasztimo ! Mert én ezt így tanultam az én cigányaimtól.
Nema komentara:
Objavi komentar