Toronto helyett Magyarországot választotta
Írta: Kiss Isabelle
2014. január 02. csütörtök, 07:07
A Kanadai Magyarság című lap interjúja : Kamarás István
kanadai emigrálása csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az
általa „szolgalelkű” értelmiségnek nevezett emberekkel ugyanis az előre
megbeszélt taktikai lépések a Kanadába jövetele után kudarcba fulladtak.
Számukra „fontosabb volt a megszerzett pozíció”. A szülőhazájától több éve
távol élő Kamarás István történész-politológus belátta, hogy a távolból nem tud
nagy hatást gyakorolni a magyar közéletre, ezért családja és cigány népe iránti
elkötelezettsége hazaszólítja.
A Barankovics Roma Egyesület (a KDNP cigánytagozata) és
a Református Cigánymissziós Tanács volt elnöke, a Roma Szakkollégium valamikori
igazgatója, és még jó néhány cím van az ön birtokában, amelyet hosszasan
sorolhatnék. A szatmárcsekei és milotai cigánytelepekről hogyan jutott el
ezekig a pozíciókig?
- Valójában sem a szüleim, sem én nem gondoltam, hogy
egyetemet végzett ember leszek, hiszen családi kultúránkban nem volt benne a
tanulás fontossága. Írni-olvasni nem tudó nagyszüleim neveltek fel, akik
végtelenül szerettek és óvtak engem. Nagyapám, Kanalas József megtanított
mindenre, amiről ő úgy vélte, hogy fontos tudni egy jó beás cigányembernek. Az
általános iskola elvégzése után dolgozni kezdtem, majd csak évekkel később
érettségiztem le.
Esti tagozatos középiskolából, munka mellett felvettek
az ELTE szociológia- és történelemszakára is. A szívemhez közelebb állót, a
történelmet választottam. A következő évben bejutottam a politológiára is, amit
szintén sikeresen végeztem el. Nagymamám — lánykori nevén Mursa Jolán — sokszor
mondogatta, látva, hogy alig pihenek munka után: „majd ő eltart, ne tanuljak”.
Ennek ellenére egy nap mégis mosolyogva jött oda hozzám, és mesélte el aznapi
élményét, miszerint egy Albertirsán köztiszteletben álló középiskolai tanárnő
gratulált neki az elért felvételi eredményeimért. Ezután akárki is kérdezgetett
felőlem a lakóhelyemen, ő mindenkinek örömmel és büszkeséggel telve mondta,
hogy a fia magas iskolába jár.
Az egyetem befejezése után Pécsett PhD-hallgató lettem,
de Kanadába jövetelem miatt halasztanom kellett. Bízom abban, hogy hamarosan
azt is befejezem. Valójában az egyetem elvégzése után éreztem először, hogy az
Isten nem véletlenül tette ezt a csodát velem, nem véletlenül rendelte ezt a
sorsot nekem.
Márpedig, ha ez így van, akkor a megszerzett tudást nem
raktározhatom el önmagamnak, cigány népem és szülőhazám segítésére kell
fordítanom. Hálás köszönettel tartozom szüleimnek, hogy felneveltek.
Nagymamámnak azért is, mert istenfélő emberként, megismertette velem a
református vallást. Általa a szívembe íródott és a lelkembe vésődött Isten neve
és szeretete.
Minden, amit elértem eddigi életemben, nem magamnak köszönhetem:
Soli Deo gloria, egyedül az Istené a dicsőség.
- Sikeresen ívelt felfelé karrierje! Miért hagyta el
mégis hazáját, Magyarországot?
- Szokták mondani, a látszat néha csal. Számomra nem
könyvelhető el valaki sikeresnek, ha legbelül tehetetlenséget érez. Sajnos
emigrálásom kényszerű volt, ugyanis az elveimmel ellentétes meggyőződések
felett nem tudtam volna szemet hunyni.
Semjén Zsolttal — akinek cigányügyi
tanácsadója voltam — megegyeztünk, hogy a kormányváltás után a cigányoknak
valós kitörési pontokat fogunk felmutatni. A jelenlegi kormány több jelentős
sikert is elért, mint például a határon túli magyarság ügyének felkarolását, de
a cigányság élethelyzetének javítására sajnos már nem maradt elég erő.
- Két és fél éve annak, hogy menekültjogi kérelemért
folyamodott a kanadai hatóságokhoz. Mi történt önnel ez alatt az idő alatt?
- A kezdet nagyon nehéz volt.
Érkezésünkkor egy
igénytelen, éppen csak pár négyzetméternyi, sötét és dohányfüsttől bűzlő,
shelter szobába kerültünk, ahol három hónapot töltöttünk el az akkor egyéves
Adél lányunkkal.
Boldogulásunkat legfőképp hiányos nyelvtudásunk akadályozta.
Senki sem segített, csupán egymásra számíthattunk. Valójában nem szívesen
emlékszem erre az időszakra, amely mindhármunkat megviselt.
Fél évvel később
azonban Nt. Vass Zoltánnak, a Torontói Első Magyar Református Egyház
lelkipásztorának és Aykler Béla úrnak, az Aykler cég tulajdonosának
köszönhetően munkához jutottam, melynek eredményeképp nagyon jó körülmények
közé kerültünk. Sikerült beilleszkednünk.
Elsajátítottunk egy olyan kultúrát,
amely addig számunkra távoli és ismeretlen volt. Egy évvel ezelőtt pedig
megszületett Regina lányom, aki már kettős állampolgár.
- Mindent egybevéve, megérte eljönni Magyarországról?
- Vegyes érzelmek kavarognak bennem a kérdés hallatán.
Feleségemmel együtt megerősödtünk, változtunk. Az eddiginél tudatosabban éljük
életünket, neveljük gyermekeinket. Azonban, ha arra gondolok, hogy kijövetelem
nem érte el legfőbb célját, kissé elszomorodom.
Az előre megbeszélt taktikai
lépések a Magyarországról való eljövetelem után feledésbe merültek. A
„szolgalelkű” értelmiség számára fontosabb volt a megszerzett pozíció.
Kijövetelemmel ideig-óráig sikerült ráirányítani a reflektorfényt a
magyarországi cigányság elfogadhatatlan helyzetére, de a személyes példamutatás
nem volt átütő hatással a roma értelmiségiekre.
Hazai támogatás híján nem
sikerült a magyar közéletben új, a megszokottól eltérő politikai kultúrát
meghonosítani, melynek jellemzője elképzeléseim szerint a büszke és markáns
cigány érdekképviselet, nem pedig a megalázkodás vagy másképp szolgalelkűség.
Mára azt is be kellett látnom, ha Kossuth Lajosnak, Rákóczi Ferencnek és
Thököly Imrének sem sikerült nagy erővel hatni idegenből a magyar közéletre,
nekem sem fog.
- Mik a tervei a jövőben, úgy tudom, komoly támogatásai
vannak a letelepedés megszerzéséhez?
- Otthonról egyre többen keresnek meg olyan
cigányemberek, értelmiségiek, akik éreztetik, hogy rám otthon van szükség. Az ő
és elsősorban a család folyamatos unszolásának engedve, jó anyagi körülményeink
ellenére a hazautazást választottuk. A döntés komoly dilemmát jelentett,
ugyanis maradásunkat többen szorgalmazták.
A letelepedés megszerzése a
legutóbbi szigorítások óta már szinte lehetetlen. Családommal együtt azonban
egy bizonyos program keretén belül hozzájuthattunk volna ehhez a státushoz,
melynek megszerzéshez munkaadóm, Aykler Béla úr biztosított volna minden
segítséget és támogatást a korábbiakban is említett Nt. Vass Zoltán
lelkipásztor úrral karöltve.
- Hogyan látja, hazamenetele után tud majd valamit
változtatni a cigányság helyzetén?
- Bízom Istenben, így tudom, sikerülni fog. Ma már
szinte senki sem akar emlékezni rá, azonban mielőtt Kanadába jöttem, a
Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat indításánál komoly szerepem volt, amiről
Hofher József jezsuita szerzetes atya így nyilatkozik: „A kollégiumok
létrejöttében vezető szereped volt. A te fejedből pattant ki az ötlet. Ha te
nem vagy, most nem lennének kollégiumok.”
Úgy gondolom, nem az a lényeg, hogy a
nevem vagy a munkám elismertség övezze. Számomra értékesebb az, ha tudom, a
nagyon nehéz helyzetben lévő roma fiatalok oktatásához többletforrást és
lehetőséget sikerült biztosítanom a KRSZH-ba kerülésük esetén.
Eltökélt
szándékom, hogy hazatérve életre hívjuk a már korábbi években megálmodott
etnikai alapú cigány pártot, mely moralitásban és szakmaiságban magas
színvonalú és ezek mellett konszenzusra törekvő.
Egy sikeres etnikai alapú
párttal a hátunk mögött mi, cigányok is részt vállalhatnánk az ország gazdasági
és társadalmi életében, annak javításában és irányításában. Ahogyan Kanadába
jövetelem előtt is, most is úgy látom, hogy egy sikeres etnikai alapú párt
működésén keresztül leküzdhetjük a cigány nép negatív megbélyegzettségét, s
reménytelibb, biztonságosabb jövőképet tudunk állítani felnövekvő gyermekeink,
az utókor számára.
***
Aykler Béla úr véleménye Kamarás Istvánról:
Vass Zoltán nagytiszteletű ajánlására fogadtam Kamarás
Istvánt. Előítéletem ellenére személyes találkozásunk után felvettem Istvánt a
cégünk karbantartó részlegébe, három hónap próbaidőre.
István nemcsak
megbízható és kitűnő munkaerőnek bizonyult, hanem segítőkész, becsületes
munkatársnak is. Bár az általam felajánlott munkakör nem István szakmája, mégis
mindig megelégedéssel, jókedvvel végezte munkáját.
Sajnálom, hogy elveszítjük
dolgozóink köréből, de Magyarországon, szakmájában többet tehet, és fontosabb
feladat várja. Amennyiben tervei nem sikerülnek hazájában, nálunk a helye meg
lesz. Sok szerencsét és minden jót kíván: Aykler Béla
*
Nt. Vass Zoltán lelkipásztor úr pedig a következőképpen
vélekedik a történész-politológusról:
Kamarás Istvánnal és családjával közvetlenül Kanadába
érkezésük után találkoztam. Mint roma értelmiségiek keresték a boldogulást
ebben az ígéretes országban. István nagy tervekkel érkezett. Az volt a
szándéka, hogy innen próbál az óhazai roma társadalom helyzetén javítani.
Hamar
rá kellett jönnie, hogy Kanadába jövetelével nem oldja meg az évszázados
gondokat, s hazája lejáratásával sem üdvösséges karriert építeni, mint azt már
jó néhányan előtte megtették.
Inkább a helytállást választotta, munkát vállalt,
és részt vett a torontói református egyház közösségének életében, rendszeresen
jártak az istentiszteletekre, és feleségével együtt a gyülekezet kórusában
énekeltek. Közvetlen, barátságos és hűséges embereknek ismertem meg őket, akik
büszkék származásukra, és elkötelezetten szeretnének segíteni népükön.
Én, mint
lelkipásztoruk, sajnálom, hogy vissza kell térniük, de itteni helytállásuk
arról győzött meg, hogy ezzel otthon sem lesz gondjuk. Mert akik Istent
szeretik, azoknak minden a javukra van.
(Forrás: Kanadai Magyarság 64. évfolyam 52/a / Kiss
Isabelle)
***
Szerkesztőségi megjegyzés:
Kamarás István lapunk volt munkatársa. Sorsát itthon és
külhonban is figyelemmel kísértük. Döntéseivel többször nem értettünk egyet, de
őt magát mindenképpen a fiatal cigány értelmiség ígéretes tehetségének
tartottuk és tartjuk, aki rendelkezik mindazon kvalitásokkal, amelyek népe
felelős képviselőjévé tehetik. A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat
létrejöttében betöltött meghatározó szerepe elvitathatatlan. Sajnálatos, hogy
erről ma egyáltalán nem esik szó. (Fialovszky Magda)
Nema komentara:
Objavi komentar